Sziasztok!
Itt a hatodik, a következő pedig jövőhét vége fele lesz fent, mint már említettem, nem leszek itthon. Ami persze nem azt jelenti, hogy gépközelben sem, szóval nyugodtan írhattok, ha bármilyen kérdésetek van! :)
Köszönöm a jókívánságokat, és pénteken nyugodtan szidhattok, mert azt hiszem egy mukkot sem tudok :D
És köszönöm a hozzászólásokat, meg a gombok használatát! <3
A látogatottság is egyre jobban növekszik, szóval ne hagyjátok abba! ;)
elérhetőségeim: itsmetiri@gmail.com és twitter.com/tirejana
Kellemes olvasást, majd jelentkezem! :)
xx, Sophie
6.
- Ébresztő! - Egy kezet éreztem az arcomon. Lassan kinyitottam a szemeimet, és Niallel találtam szemben magam. Félmeztelenül guggolt az ágy mellett velem szemben, és álmosan mosolygott rám.
- Niall? Mi a...? Mit keresek én nálatok? - Fel akartam ülni, de azzal a lendülettel vissza is dőltem az ágyba. A fejem iszonyatosan hasogatott, és még a fiú szavait is ordibálásnak éreztem, pedig Niall majdhogynem suttogott. Végignéztem magamon, aztán amikor rájöttem, hogy mindössze a tegnapi bugyim és melltartóm van rajtam, igyekeztem szorosabbra tekerni magam körül a takarót.
- Liam szedett össze valahol a nappaliban, aztán felhozott, és ágyba tett - válaszolta a szőke mosolyogva, aztán az éjjeli szekrényen pihenő tálca felé bökött: - Hoztam neked reggelit, gondoltam éhes leszel. Meg fájdalomcsillapítót is.
- Köszönöm, aranyos vagy! - mosolyogtam felé hálásan, és egyből a gyógyszerért meg a vízért nyúltam. Nagyokat kortyoltam, a pohár egyből üres lett. Majd elvettem a tálcát, és elkezdtem enni. Nutellás pirítós narancslével.
- Te nem vagy másnapos? - kérdeztem két falat között, ami tudom, illetlen, de hirtelen borzasztó éhes lettem.
- Már vettem be fájdalomcsillapítót - válaszolt vigyorogva. - Szerintem egyébként ebben a házban ma mindenki másnapos lesz, ha felébred.
- Lehetséges - válaszoltam, aztán hirtelen beugrott egy kép.
- Liam? Hova viszel? - kérdeztem a fiút, aki továbbra is kitartóan cipelt valahová.
- Lefekszel szépen aludni! - grimaszolt egyet. Elértünk az egyik ajtóig, kinyitotta, majd egy nagy ágyra tett le. A vállán való utazástól mintha kicsit kezdtem volna észhez térni, így elkezdtem magamról lerángatni a nadrágomat. Miután nagy nehezen sikerült, gyorsan lekaptam a pólómat is, és bemásztam a takaró alá.
- Elég sokat ittál, jobb lenne, ha most elaludnál! - tanácsolta Liam, aki a velem szemközti puffon foglalt helyet.
- Jó, de előtte mesélek valamit. Képzeld, amikor kicsi voltam... - Nem tudtam befejezni a saját mondatomat, mert bealudtam, mint akit fejbe vertek.
- Azt hiszem, emlékszem pár dologra... - fogtam meg a fejemet szörnyülködve, közben éreztem, hogy egyre jobban vörösödök.
- Ne aggódj, mindenkivel előfordul ilyen élete során - mosolygott biztatóan Niall, aki időközben átült a velem szemben lévő ágyra. Ó, ha tudná, hogy nem is egyszer volt már ilyen, amikor Oliviával kicsit jól éreztük magunkat...
- Persze, de akkor is. Alig ismerjük egymást, és már láttatok részegen. A másnaposságról nem is beszélve - néztem rá egy grimasz kíséretében.
- Ha megnyugtat, mi is ugyanolyan részegek voltunk, mint te. Beleértve a másnaposságot is - állt fel mosolyogva, és elindult az ajtó felé.
- Most hagylak, nyugodtan szedd össze magad. Tusolhatsz is, ha szeretnél - indult volna ki az ajtón, de utána szóltam:
- Niall?
- Igen? - fordult hátra.
- Kösz mindent! – mosolyogtam rá.
- Ez természetes! - Becsukta maga után az ajtót, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
Eszembe jutott Zayn, meg a beszélgetésünk. Hogy először egész jól elbeszélgettünk mindenféle dologról, aztán bunkózni kezdett. Aztán pedig, hogy szó szerint felajánlotta magát. Sóhajtottam egyet, közben a telefonomért nyúltam. Persze, nem bántam meg, mert összességében rég buliztam, és a srácok is nagyon jófejek, aranyosak, és lehet így tényleg könnyebb volt az ismerkedős része a dolognak.
- Te jó isten! Ennyi az idő?! - A telefonom délután 2 órát mutatott, ami azt jelentette, hogy összesen 2 órám van arra, hogy hazamenjek, letusoljak, átöltözzek, valami emberi fejet varázsoljak - ami ebben az állapotomban elég nehezen fog menni -, és visszaérjek a fiúkért. Ja és nem mellékesen oda is érjünk időben. Óra indul!
Kipattantam az ágyból, majd amilyen gyorsan csak lehetett, magamra kapkodtam a hajnalban (?) szétdobált ruháimat. Azzal sem foglalkoztam, hogy Niall milyen rendes volt, hogy hozott nekem reggelit, én meg még a tálcát sem viszem ki magam után. Gyors léptekkel a nappali felé indultam, ahol Louis és Harry bámulta a TV-t, de ránézésre még mind a ketten kómásak voltak.
- Fiúk! Fél 4-re itt vagyok értetek, legyetek kész! És ébresszétek fel a többieket, köszi! Elmentem! - Belebújtam a cipőmbe, és becsaptam magam mögött az ajtót.
Rohantam a lifthez, amilyen gyorsan csak tudtam, mert sejtettem, hogy - mivel délután van -, nagy lesz a forgalom, és ha nagyon igyekszek, akkor is minimum 20 perc alatt érek csak haza. A portás szerintem csak annyit látott belőlem, hogy egy rohanó alak suhan át a hallon rekordidő alatt. Ami nem is volt baj, tekintve, hogy még mindig a tegnapi ruhám volt rajtam.
Beszálltam a kocsiba, majd padlógázzal elindultam a délutáni londoni forgalomba. Rögtön rágyújtottam, azzal nyugtatva magamat, hogy ettől majd nem leszek annyira ideges. Igazam lett: 2 perc múlva máris szebbnek láttam a helyzetet.
Szűk 25 perc múlva már a bejárati ajtó előtt álltam, és a zárral szórakoztam, mert nem nagyon akart kinyílni az ajtó. Rövid rugdosás, káromkodás, és ajtókilincs-rángatás után bent is voltam az előszobámban, és ahogy haladtam egyre beljebb a lakásba, úgy dobáltam le magamról a ruhadarabokat. Sietve álltam be a zuhany alá, és úgy döntöttem, hogy nem mosom meg a hajamat, mert egy: tegnap mostam, kettő: ha most még neki állok pepecselni a hajammal, soha az életben nem érek vissza a hotelba, és valószínűleg búcsút inthetek újonnan szerzett munkámnak.
A gyors zuhany után ismét a szekrény előtt álltam gondolkozva, de eszembe jutott, hogy - mivel csak elviszem a fiúkat a rádióhoz -, igazából lényegtelen mit húzok fel. Az enyhén meleg idő miatt csak egy farmer sortot, egy kék pólót, és a kedvenc fekete pulcsimat kaptam magamra. A hajamat leengedve hagytam, a sminkkel pedig nem foglalkoztam. Elhatároztam, hogy hazafelé jövet elmegyek bevásárolni, mert úgyis olyan régen főztem magamnak. Előszedtem a bankkártyámat egy - csak szerintem, tudom - szupertitkos rejtekhelyről, ami az egyik fiókom alját jelenti, és a pénztárcámmal együtt beleraktam a táskámba. Beleléptem a papucsomba, és elindultam.
Vagy 5 percet álltam az ajtó előtt, de nem jött ki senki a kopogásra, így fogtam magam és beléptem a szobába.
- Megjöttem! Mindenki kész? - Megálltam az előszobában, és neki dőltem az ajtófélfának.
- Igenis, Kapitány! - Louis vigyorogva jelent meg előttem, kezét fejéhez emelve.
- Hangosabban! - mentem bele a játékba.
- Igenis, Kapitány!
- Woooo....Ki lakik odalent, kit rejt a víz? SPONGYA BOB KOCKA! Sárga a színe és... - ugrált be a képbe Harry, de mondatát nem tudta befejezni, mert Zayn betapasztotta a száját a kezeivel:
- …és seggbe fog rúgni, ha most azonnal nem fogod be!
- Ahj Zayn, annyira ünneprontó tudsz lenni! - Louis szemeit forgatva nézett az előbb említettre, mire az csak megrántotta a vállát, és úgy válaszolt:
- Már rég úton lehetnénk, ha egyesek nem most élnék ki a gyerekes vágyaikat. - Rám nézett, és kiment mellettem az ajtón.
- Mi a baja? - kérdeztem. Ha esetleg az, ahogyan beszéltem vele este, vagy netalántán az, hogy nem engedelmeskedtem a hülye „parancsának”, akkor nagyon tudom sajnálni. Tényleg.
- Nem tudni, egész nap flegma volt mindenkivel - jelent meg Liam is előttem, mire nekem eszembe jutott, hogy még meg sem köszöntem a dolgokat.
- Mindegy, nem nagyon érdekel. Egyébként, köszi Liam...úgy mindent! - Zavaromat próbáltam egy "viszket a homlokom, és most megvakarom" dologgal álcázni, de csak kedvesen felnevetett.
- Ugyan! Ezt a szerepet mindig én töltöm be - mosolygott, és úgy tűnt, nem piszkálódásból mondja.
- Rendben, akkor mehetünk?
- Jobban vagy már? - Niall beért minket a liftnél, és lihegve állt meg mellettem.
- Sokkal - válaszoltam, és ránéztem. - A gyógyító reggelid megtette a hatását.
- Igen, jó vagyok az ilyen dolgokban, tudod - vigyorgott. – Mármint a reggeli készítés, ilyesmi...
- Persze, értem mire gondolsz. - Kínos csönd.
A fiúk végig baromkodták az egész utat, kezdve onnan, hogy beléptünk a liftbe. Aztán felhangosíttatták velem a rádiót a kocsiban, és hihetetlen módon az összes zenét végigénekelték, amit azalatt a 20 perc alatt játszottak, amíg odaértünk a rádióhoz. Kezdtem fellélegezni, ahogy egyesével szálltak ki a kocsiból. Niall maradt utoljára.
- Köszi a fuvart, majd Paul fizeti - vigyorgott rám, mialatt nyitotta az ajtót. Ragaszkodott ahhoz, hogy elöl ülhessen mellettem. Ja, egyébként viccesen nézhettünk ki az 5 személyes kocsiban 6-an - a továbbiakban ezt majd valahogy meg kell oldani.
- Remélem is - válaszoltam mosolyogva.
- Akkor majd később. Szia, Leni! - intett egy utolsót, és becsapta maga után az ajtót.
Belépve a bevásárló központba megszállt az ihlet, hogy én ma sültcsirkét akarok enni. Elindultam a húsok felé, és próbáltam csak és kizárólag a csirkére koncentrálni, mert van egy kis problémám a vásárlással: ha elmegyek egy tubus majonéz mellett, akkor hirtelen azt is meg akarom venni, sőt időközben rájövök, hogy új sampon kell... Szóval feleslegesen szórom a pénzt.
Végül vettem üdítőt, cigit, és még egy pár dolgot - aha, az a pár dolog alig fért bele 2 nagy szatyorba -, és bénáskodva pakoltam be a hátsó ülésre.
- Niall? Mi a...? Mit keresek én nálatok? - Fel akartam ülni, de azzal a lendülettel vissza is dőltem az ágyba. A fejem iszonyatosan hasogatott, és még a fiú szavait is ordibálásnak éreztem, pedig Niall majdhogynem suttogott. Végignéztem magamon, aztán amikor rájöttem, hogy mindössze a tegnapi bugyim és melltartóm van rajtam, igyekeztem szorosabbra tekerni magam körül a takarót.
- Liam szedett össze valahol a nappaliban, aztán felhozott, és ágyba tett - válaszolta a szőke mosolyogva, aztán az éjjeli szekrényen pihenő tálca felé bökött: - Hoztam neked reggelit, gondoltam éhes leszel. Meg fájdalomcsillapítót is.
- Köszönöm, aranyos vagy! - mosolyogtam felé hálásan, és egyből a gyógyszerért meg a vízért nyúltam. Nagyokat kortyoltam, a pohár egyből üres lett. Majd elvettem a tálcát, és elkezdtem enni. Nutellás pirítós narancslével.
- Te nem vagy másnapos? - kérdeztem két falat között, ami tudom, illetlen, de hirtelen borzasztó éhes lettem.
- Már vettem be fájdalomcsillapítót - válaszolt vigyorogva. - Szerintem egyébként ebben a házban ma mindenki másnapos lesz, ha felébred.
- Lehetséges - válaszoltam, aztán hirtelen beugrott egy kép.
- Liam? Hova viszel? - kérdeztem a fiút, aki továbbra is kitartóan cipelt valahová.
- Lefekszel szépen aludni! - grimaszolt egyet. Elértünk az egyik ajtóig, kinyitotta, majd egy nagy ágyra tett le. A vállán való utazástól mintha kicsit kezdtem volna észhez térni, így elkezdtem magamról lerángatni a nadrágomat. Miután nagy nehezen sikerült, gyorsan lekaptam a pólómat is, és bemásztam a takaró alá.
- Elég sokat ittál, jobb lenne, ha most elaludnál! - tanácsolta Liam, aki a velem szemközti puffon foglalt helyet.
- Jó, de előtte mesélek valamit. Képzeld, amikor kicsi voltam... - Nem tudtam befejezni a saját mondatomat, mert bealudtam, mint akit fejbe vertek.
- Azt hiszem, emlékszem pár dologra... - fogtam meg a fejemet szörnyülködve, közben éreztem, hogy egyre jobban vörösödök.
- Ne aggódj, mindenkivel előfordul ilyen élete során - mosolygott biztatóan Niall, aki időközben átült a velem szemben lévő ágyra. Ó, ha tudná, hogy nem is egyszer volt már ilyen, amikor Oliviával kicsit jól éreztük magunkat...
- Persze, de akkor is. Alig ismerjük egymást, és már láttatok részegen. A másnaposságról nem is beszélve - néztem rá egy grimasz kíséretében.
- Ha megnyugtat, mi is ugyanolyan részegek voltunk, mint te. Beleértve a másnaposságot is - állt fel mosolyogva, és elindult az ajtó felé.
- Most hagylak, nyugodtan szedd össze magad. Tusolhatsz is, ha szeretnél - indult volna ki az ajtón, de utána szóltam:
- Niall?
- Igen? - fordult hátra.
- Kösz mindent! – mosolyogtam rá.
- Ez természetes! - Becsukta maga után az ajtót, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal.
Eszembe jutott Zayn, meg a beszélgetésünk. Hogy először egész jól elbeszélgettünk mindenféle dologról, aztán bunkózni kezdett. Aztán pedig, hogy szó szerint felajánlotta magát. Sóhajtottam egyet, közben a telefonomért nyúltam. Persze, nem bántam meg, mert összességében rég buliztam, és a srácok is nagyon jófejek, aranyosak, és lehet így tényleg könnyebb volt az ismerkedős része a dolognak.
- Te jó isten! Ennyi az idő?! - A telefonom délután 2 órát mutatott, ami azt jelentette, hogy összesen 2 órám van arra, hogy hazamenjek, letusoljak, átöltözzek, valami emberi fejet varázsoljak - ami ebben az állapotomban elég nehezen fog menni -, és visszaérjek a fiúkért. Ja és nem mellékesen oda is érjünk időben. Óra indul!
Kipattantam az ágyból, majd amilyen gyorsan csak lehetett, magamra kapkodtam a hajnalban (?) szétdobált ruháimat. Azzal sem foglalkoztam, hogy Niall milyen rendes volt, hogy hozott nekem reggelit, én meg még a tálcát sem viszem ki magam után. Gyors léptekkel a nappali felé indultam, ahol Louis és Harry bámulta a TV-t, de ránézésre még mind a ketten kómásak voltak.
- Fiúk! Fél 4-re itt vagyok értetek, legyetek kész! És ébresszétek fel a többieket, köszi! Elmentem! - Belebújtam a cipőmbe, és becsaptam magam mögött az ajtót.
Rohantam a lifthez, amilyen gyorsan csak tudtam, mert sejtettem, hogy - mivel délután van -, nagy lesz a forgalom, és ha nagyon igyekszek, akkor is minimum 20 perc alatt érek csak haza. A portás szerintem csak annyit látott belőlem, hogy egy rohanó alak suhan át a hallon rekordidő alatt. Ami nem is volt baj, tekintve, hogy még mindig a tegnapi ruhám volt rajtam.
Beszálltam a kocsiba, majd padlógázzal elindultam a délutáni londoni forgalomba. Rögtön rágyújtottam, azzal nyugtatva magamat, hogy ettől majd nem leszek annyira ideges. Igazam lett: 2 perc múlva máris szebbnek láttam a helyzetet.
Szűk 25 perc múlva már a bejárati ajtó előtt álltam, és a zárral szórakoztam, mert nem nagyon akart kinyílni az ajtó. Rövid rugdosás, káromkodás, és ajtókilincs-rángatás után bent is voltam az előszobámban, és ahogy haladtam egyre beljebb a lakásba, úgy dobáltam le magamról a ruhadarabokat. Sietve álltam be a zuhany alá, és úgy döntöttem, hogy nem mosom meg a hajamat, mert egy: tegnap mostam, kettő: ha most még neki állok pepecselni a hajammal, soha az életben nem érek vissza a hotelba, és valószínűleg búcsút inthetek újonnan szerzett munkámnak.
A gyors zuhany után ismét a szekrény előtt álltam gondolkozva, de eszembe jutott, hogy - mivel csak elviszem a fiúkat a rádióhoz -, igazából lényegtelen mit húzok fel. Az enyhén meleg idő miatt csak egy farmer sortot, egy kék pólót, és a kedvenc fekete pulcsimat kaptam magamra. A hajamat leengedve hagytam, a sminkkel pedig nem foglalkoztam. Elhatároztam, hogy hazafelé jövet elmegyek bevásárolni, mert úgyis olyan régen főztem magamnak. Előszedtem a bankkártyámat egy - csak szerintem, tudom - szupertitkos rejtekhelyről, ami az egyik fiókom alját jelenti, és a pénztárcámmal együtt beleraktam a táskámba. Beleléptem a papucsomba, és elindultam.
Vagy 5 percet álltam az ajtó előtt, de nem jött ki senki a kopogásra, így fogtam magam és beléptem a szobába.
- Megjöttem! Mindenki kész? - Megálltam az előszobában, és neki dőltem az ajtófélfának.
- Igenis, Kapitány! - Louis vigyorogva jelent meg előttem, kezét fejéhez emelve.
- Hangosabban! - mentem bele a játékba.
- Igenis, Kapitány!
- Woooo....Ki lakik odalent, kit rejt a víz? SPONGYA BOB KOCKA! Sárga a színe és... - ugrált be a képbe Harry, de mondatát nem tudta befejezni, mert Zayn betapasztotta a száját a kezeivel:
- …és seggbe fog rúgni, ha most azonnal nem fogod be!
- Ahj Zayn, annyira ünneprontó tudsz lenni! - Louis szemeit forgatva nézett az előbb említettre, mire az csak megrántotta a vállát, és úgy válaszolt:
- Már rég úton lehetnénk, ha egyesek nem most élnék ki a gyerekes vágyaikat. - Rám nézett, és kiment mellettem az ajtón.
- Mi a baja? - kérdeztem. Ha esetleg az, ahogyan beszéltem vele este, vagy netalántán az, hogy nem engedelmeskedtem a hülye „parancsának”, akkor nagyon tudom sajnálni. Tényleg.
- Nem tudni, egész nap flegma volt mindenkivel - jelent meg Liam is előttem, mire nekem eszembe jutott, hogy még meg sem köszöntem a dolgokat.
- Mindegy, nem nagyon érdekel. Egyébként, köszi Liam...úgy mindent! - Zavaromat próbáltam egy "viszket a homlokom, és most megvakarom" dologgal álcázni, de csak kedvesen felnevetett.
- Ugyan! Ezt a szerepet mindig én töltöm be - mosolygott, és úgy tűnt, nem piszkálódásból mondja.
- Rendben, akkor mehetünk?
- Jobban vagy már? - Niall beért minket a liftnél, és lihegve állt meg mellettem.
- Sokkal - válaszoltam, és ránéztem. - A gyógyító reggelid megtette a hatását.
- Igen, jó vagyok az ilyen dolgokban, tudod - vigyorgott. – Mármint a reggeli készítés, ilyesmi...
- Persze, értem mire gondolsz. - Kínos csönd.
A fiúk végig baromkodták az egész utat, kezdve onnan, hogy beléptünk a liftbe. Aztán felhangosíttatták velem a rádiót a kocsiban, és hihetetlen módon az összes zenét végigénekelték, amit azalatt a 20 perc alatt játszottak, amíg odaértünk a rádióhoz. Kezdtem fellélegezni, ahogy egyesével szálltak ki a kocsiból. Niall maradt utoljára.
- Köszi a fuvart, majd Paul fizeti - vigyorgott rám, mialatt nyitotta az ajtót. Ragaszkodott ahhoz, hogy elöl ülhessen mellettem. Ja, egyébként viccesen nézhettünk ki az 5 személyes kocsiban 6-an - a továbbiakban ezt majd valahogy meg kell oldani.
- Remélem is - válaszoltam mosolyogva.
- Akkor majd később. Szia, Leni! - intett egy utolsót, és becsapta maga után az ajtót.
Belépve a bevásárló központba megszállt az ihlet, hogy én ma sültcsirkét akarok enni. Elindultam a húsok felé, és próbáltam csak és kizárólag a csirkére koncentrálni, mert van egy kis problémám a vásárlással: ha elmegyek egy tubus majonéz mellett, akkor hirtelen azt is meg akarom venni, sőt időközben rájövök, hogy új sampon kell... Szóval feleslegesen szórom a pénzt.
Végül vettem üdítőt, cigit, és még egy pár dolgot - aha, az a pár dolog alig fért bele 2 nagy szatyorba -, és bénáskodva pakoltam be a hátsó ülésre.
Az út énekléssel, és a többi sofőr szidásával telt, mint általában. Mire felcipeltem az ötödikre a cuccokat, azt hittem, hogy ott menten meghalok. Dudolászva kerestem a kulcsot a táskámban, majd miután megtaláltam, és dugtam volna bele a zárba, egy kis probléma akadt. Ahogy az ajtóra néztem, egyből elszállt az összes jó kedvem.
Nyitva volt.
Szia Sophie!
VálaszTörlésHogy éreztem, hogy Liam lesz a megmentő xD Tudok valamit... :$ Na hát a fejezetet a végénél kezdjük (: Nyitva volt Leni lakásának az ajtaja... Most vagy betörtek, vagy valakinek van hozzá kulcsa és egy kellemes, vagy nem épp kellemes látogatóval van dolgunk. Mondjuk ha betörtek akkor is egy nem épp kellemes látogatóval van dolgunk, na mindegy. :D Én most csak felhoztam az épp eszembe jutott dolgokat. Niall aranyos volt, főleg hogy csinált reggelit, meg ilyenek (: Zayn flegma, várható volt, nem kapta meg amit akart. Liam meg ürbercuki, mindenki bátyja xD Nekem ő mindig az marad (: Harry és Louis pedig Spongya Bobbal, hát vicces volt na, valljuk be :D
Röviden, tömören ennyit a fejezetről, kíváncsi vagyok, hogy folytatódik :)
xx Caroline
Szia Caroline!
VálaszTörlésLiam és Niall között hezitáltam egy ideig, de Niall számára mást tartogatok, úgyhogy maradtam Liamnél:) A látogatót még én sem igazán döntöttem el, mert 2 lehetőség van a fejemben;) Majd kiderül, ha jövőhéten hazajöttem:)
A Spongyásat meg azért raktam bele, mert szerintem ezek a részek elég komolyak voltak eddig, szóval semmi olyan pozitívabb dolog nem nagyon történt, de igyekszem a következőt szerethetővé tenni:) És próbálok mindenkiről írni egy kicsit, de nem annyira oldható meg, mint ahogy én azt kigondoltam:S szóval lesz olyan tag, aki el lesz picit "hanyagolva", de ha nem róluk fog szólni a történet, nem tudok mit tenni. Majd alakul.
Köszi a véleményt, és ha hazajöttem azonnal leülök írni!:)
Legyen szép napod!
xx, Sophie