Tizennegyedik

Sziasztok <3

Jó és rossz hír; 

- Nem tudom mi van velem, de ezt a részt elég hamar megírtam (remélem nem a minőség rovására, mert most nem nézte át senki, a bétám jelenleg elfoglalt) és remélem tetszeni fog nektek.

- Nagy valószínűséggel holnap után elutazom (Hegyalja :) és csak vasárnap jövök, tehát jövőhéten jön az új rész.

Azért reménykedem benne, hogy ezzel a fejezettel kicsit kárpótollak benneteket:P

Köszönöm az eddigi támogatást, ezentúl is szükségem van rá!:) Igazán kíváncsi vagyok mit gondoltok mostmár a történet folytatásáról...:D Szóval, véleményt még mindig szívesen olvasok! ;)

(És csak zárójelesen jegyzem meg, igazán hosszúra sikerült, azt hiszem :D:)

Kellemes olvasást,

xx, Sophie

14.

Louis, meg foglak ölni! - Nagy lendülettel felpattantam a székből, aminek következtében Zayn mocorogni kezdett és álmosakat pislogva először rám nézett, aztán előttünk álló barátjára.
- Mi folyik itt?
- Kérdezd az idióta haverodat! - Gyilkos szemekkel néztem Louis-ra, és ha szemmel lehetett volna ölni, már a földön fekve rángatta volna magát az előbbi hülyeségért.
Zayn kérdően nézett felé, mire a fiú még mindig élvezettel teli arccal piszkálta a telefont a kezében.
- Mit csináltál, Tomlinson?
- Ugyan már srácok, csak lefényképeztelek titeket, mert olyan aranyosan aludtatok. De úgy tűnik Leninek ma nincs jó kedve - Louis tekintete rajtam állapodott meg, és értetlenkedve bámult.
- Remélem nem raktad fel sehova! - Válaszoltam némi éllel a hangomban, és most én bámultam őt.
- Késő, hupsz. - Meglengette előttem a kütyüt és bűnbánóan folytatta: - Komolyan, nem tudtam, hogy gáz lesz belőle. Tényleg nem csesztetésnek szántam.
- Istenem... Mindegy, hagyjuk - Visszaültem a helyemre és elindítottam a zenelejátszót.

***

 

Szóval... Los Angeles. Hűha! Amióta szilárd talajt értek talpaim, nem győztem kapkodni a fejem. Reménykedtem benne, hogy holnap lesz időm városnézésre.

 
Hamar elterjedt a hír, hogy a One Direction gépe pontosan mikor landol, mert mire leszálltunk a gépről, a rajongók ellepték az egész terminált és nem hogy az épületben alakult ki káosz, de a parkolókat is le kellett zárni a tömeg miatt. Kérdéses volt tehát, hogyan jutunk el a buszhoz - természetesen a fiúk számára lett készítve -, amit ezentúl velem fognak megosztani.
Amint beértünk a helységbe, hogy aztán rögtön el is hagyjuk azt, a hangzavar a tízszeresére nőtt és több száz (?) fiatal lány kezdte el egyszerre a fiúk nevét skandálni. Leghátul voltam és egy biztonsági őr az egyik karját körém csavarva próbálta minél hamarabb átverekedni magunkat a tömegen, de nem volt olyan egyszerű. Párszor úgy éreztem, hogy visszafordulok és nem érdekel, hogy kiben teszek kárt, de valakit leordítok, mert legalább fél percenként belekaptak a hajamba, ami egy szénaboglyára hasonlított leginkább, amikor sikerült felszállni a buszra.

- Ez elég meleg helyzet volt - Zayn egyik lábát a fotel karfáján pihentette.
- És ez még csak a kezdet - Liam fejével az ablak felé bökött, miközben a szálloda közelébe értünk.
Ma estére ez lesz az átmeneti otthonunk, de csak egyetlen éjszakára; megtudtam, hogy már ma este hivatalosan megkezdődik az Up All Night Turné, aminek keretein belül 60 koncert kerül megrendezésre világszerte. Jó érzéssel töltött el a tudat, hogy én is a részese lehetek valamilyen szinten.
- Mielőtt kiszállnánk, ezeket oda adom - Paul felém nyújtott egy köteg papírt, amin első ránézésre az összes időpont fel volt tüntetve, ami érinteni fog minket az elkövetkezendő pár hónapban. - Ne hagyd el, nincs másik - Kacsintott rám, és a fiúk felé fordult: Nos gyerekek, ez is elkezdődött. Munkára fel! - Halványan elmosolyodott amikor a busz leparkolt.

Igyekeztem úgy kiszállni, hogy a lehető legkevesebbet lássanak belőlem, mert még nem voltam rá felkészülve, hogy "lelepleződjek". Na nem mintha rám lettek volna kíváncsiak azok akik a bejárat előtt gyülekeztek, de már így is épp elég volt az ami felkerült a világhálóra - nem is gondolkoztam azon, hogy mennyien utálhatnak Louis képe után.
Liam-től kaptam még egy sapkát a repülőn - most azt igazgattam magamon -, azzal a tanáccsal, hogy húzzam fel és talán így kicsit enyhül a helyzet és nem leszek rögtön a célkeresztben, és bár úgy gondoltam, hogy már mindegy, azért megköszöntem és a fejemre nyomtam.

Táskámmal a vállamon sietősen indultam az ajtó felé, hogy minél hamarabb bejuthassak. Pár biztonságival a hátam mögött ez nem volt olyan nehéz, így perceken belül a recepció előtt álltam a többiekre várva.
Paul kint maradt a rajongók között, amíg megtörtént az autogramosztás, nekem pedig volt időm körül nézni egy kicsit. Valahogy nem lepett meg az a luxus, ami a szemem elé tárult, sőt mondhatni fel voltam rá készülve a legutóbbi hotel-látogatásom óta. Gondoltam, hogy ez sem lesz az "ár alatt", ha lehet így fogalmazni...
Ez idő alatt volt időm anyuval beszélni. Persze sikerült felébresztenem, de nyugtatta a tudat, hogy az ő kicsi lánya épségben túlélte a repülőutat, és Oliviának is írtam egy rövid helyzetjelentést.

- Leni, elmondanád a fiúknak a mai programot? - Paul nem sokkal később mellettem állt meg, nyomában a fiúkkal. Lányos zavaromban hirtelen nem értettem miről beszél, de rögtön eszembe jutott mire gondol, amint ránéztem a még mindig a kezemben lévő papír stócra.
- Oké fiúk, este 7 órától soundcheck, a koncert pedig fél 9-kor kezdődik - Próbáltam összeszedni magam. - Holnap délelőtt interjú egy helyi rádióban, aztán pakolunk és indulunk a következő állomásra.
Liam és Niall bólintottak, hogy értették - valószínűleg ők ketten figyeltek csak -, Harry és Louis véletlenül egymással voltak elfoglalva és Zayn a haját babrálta. Miért nem lepődök meg?
- Akkor remélem tiszta minden! Itt vannak a kártyák a szobákhoz - Paul a kezembe nyomott 4 darabot. - Azzal alszotok, akivel akartok. Leni kérlek gondoskodj róla, hogy időben az arénában legyetek, mert nekem van még pár elintéznivalóm. - Azzal otthagyott minket.
Találomra kiválasztottam magamnak egy kártyát, és a tenyeremet a fiúk felé fordítottam.
- Gondolom mi együtt alszunk - Harry elvett tőlem egyet, Louis-nak címezve a mondatot, aki csak bólintott egyet. Liam kérdően a másik kettőre nézett, és mielőtt kinyithatta volna a száját, Niall is elvett tőlem egyet.
- Ma én szeretnék egyedül aludni, ha nem baj. - Feltűnt, hogy amióta elindultunk alig akar hozzám szólni és az igazat megvallva valamiért én is kerültem a társaságát. Na nem mintha nem hiányzott volna - ó, de még mennyire -, de nem akartam tolakodónak tűnni, ha ennyire nyilvánvalóan nem akart a közelemben lenni. Csak tudnám, miért...
- Ahogy szeretnéd, szöszi - Zayn kedvesen összeborzolta szőke haját.
- Mindenkinek van helye, remek - Liam elvette a kezemből az utolsót, és elindultunk.

Miután megkaptam a csomagjaimat egy kedves fiútól, aki segített berángatni azokat egészen az előtérig - csak ez a helység felért a londoni hálómmal -, fáradtan dőltem végig az ágyon és végre volt pár olyan órám, amit csak arra fordíthattam, hogy tényleg ne csináljak semmit. Hiába a majdnem fél napos repülőút, és hiába, hogy majdnem egész úton csak aludtam, mégis fáradtnak éreztem magam.
Tudtam, hogy az elmúlt pár nap még csak a kezdet volt, hiába éreztem úgy, hogy már dolgozok, és, hogy attól a perctől kezdve, amikor kiszállunk a buszból a koncert helyszínén, nem lesz megállás egy ideig. Mert igazából eddig nem csináltam semmit - az egy dolog, hogy a fiúkkal lógtam, az nem volt nevezhető munkának. Most már tényleg velük dolgozok, és én felelek azért, hogy tudjanak mindenről és időben oda érjenek mindenhova.

Az ágy irtó kényelmes volt, ám 2 óra punnyadás után kötelezőnek éreztem a felkelést, ha időben kész akartam lenni. Kihasználva a fürdőszoba funkcióit először befeküdtem a fürdőkádba és először csak áztattam magam a kellemes mézes-vaníliás fürdővízben, majd letusoltam és megmostam a hajam. Aztán, mivel még úgy láttam van egy teljes órám az indulásig, megszárítkoztam és neki álltam a hajam hullámosításának. Általában egyenesen hordom a hajam, természetesen, de ha van időm és megfelelő alkalom, elbíbelődök vele egy kicsit.
Amikor a kellő hatást elértem amilyet akartam, nekiálltam sminkelni, de most sem vittem túlzásba és maradtam a szemhéjtus-szempillaspirál kombinációnál.
Úgy gondoltam, hogy mivel első koncert kicsit meg adom a módját és a tornacipőmet lecseréltem egy magasított talpú szandálra, és az itteni időjárásnak megfelelően felhúztam a nemrég vásárolt farmer rövidnadrágot egy fehér pólóval, és egy blézert is sikerült beletömni a táskámba, ha esetleg hűvösebbre fordulna a hőmérséklet.

Nem sokkal fél 6 előtt elindultunk az arénához, de az a negyed óra míg odaértünk, sokkal lassabban telt, mint vártam. Nyoma sem volt a szokásos hangoskodásnak és annak, hogy mindig megy a szivatás, ha ezek 5-en együtt vannak. Nyomasztó csend telepedett a buszra és csak a rádió hangja hallatszott, na meg az, amint a sofőr néha beleénekel egy-egy zenébe.
Kezdtem azt hinni, hogy történt valami,de aztán rájöttem, hogy nyilván mindegyik fiú ideges a hamarosan kezdődő turné miatt.
Mikor Niall elkezdte behangolni a kezében lévő gitárt, a csend végre abbamaradt és hiába gondoltam úgy korábban, hogy legalább fél órára fogják be a szájukat, nekik nem állt jól. Ők nem olyanok voltak. Tőlük az volt a természetes, hogy mindig hangosan nevessenek és piszkálják egymást, így amikor halkan énekelni kezdtek a gitározó Niall mellett, kezdtem megnyugodni és önkéntelenül is mosoly húzódott a számra.
- Nagyon izgultok? - Hozzájuk beszéltem, de még mindig Niall-t néztem, ahogy minden figyelmét a gitárra összpontosítva halkan dúdolt valamit.
- Eléggé - Ezt komolyan Louis mondta? Furcsa.
- Nem is az előadástól, azt már megszoktuk - Harry folytatta. - Hanem attól, hogy azok akik eljönnek ma este, mit fognak szólni a műsorhoz.
- Biztos imádni fogják! - Elnevettem magam. - Elvégre, csak rátok kell nézni.

***

- 2 perc, és kezdünk! - Fülemet Paul hangja ütötte meg és nem sokkal utána feltűnt ő maga is, egy hangosbemondóval a kezében. A színpad mögötti folyosón járkált fel és alá. Gyanítottam, hogy jobban ideges, mint a fiúk.
Amikor beültem a soundcheck-re nem gondoltam volna, hogy ennyire jók. Meghallgattam otthon párszor az albumot - persze Oli erőszakoskodott -, de ott ülni és élőben hallgatni teljesen más volt. Most értettem meg igazán, hogy nekik mennyit is jelent ez az egész. Látni, hogy őket mi teszi boldoggá, valami eszméletlen jó érzés volt, a hangjukról nem is beszélve. Egy felvett és egy élőben előadott dal között hatalmas különbség van és teljesen máshogy jött vissza az egész.

A fiúk már koncertre készen álltak szétszóródva a színpadhoz felvezető lépcsőnél és lerítt róluk, hogy pillanatokon belül szétrobbannak az idegességtől, ha nem mehetnek fel arra a színpadra.
- Hé, srácok - Normális hangon szólaltam meg és intettem a kezemmel, hogy jöjjenek közelebb. - Örülök, hogy itt lehetek veletek és, hogy ennek a részese lehetek. Tudom, hogy jók lesztek. Sok sikert!
A válasz kicsit meglepett, mert ahelyett, hogy megköszönték volna, egyszerre körém gyűltek és egy nagy közös ölelésben részesültem. Egy pillanatig álltunk csak úgy, aztán mosolyogva indultak, hogy tegyék a dolgukat.
Aztán eszembe jutott valami.

- Louis!
Meglepetten fordult vissza én pedig nem akartam hátráltatni, így odatébláboltam mellé, már amennyire a cipőm engedte a gyorsaságot.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért kiakadtam azért a képért!
- Ugyan, megértem, hogy félsz az emberek hozzáállásától. Leszedem, ha szeretnéd - Kisfiúsan mosolygott, miközben a mikrofonját már a kezében szorongatta.
- Nem kell. Csak nem voltam benne biztos, hogy Zayn-nek mennyire fog tetszeni az ötlet, tudod a barátnője... - Kezdtem volna a magyarázkodásba, hogy ne tűnjön úgy, mintha csak nekem származhatna belőle bajom a későbbiekben.
- Már nincs barátnője. Más tetszik neki, és szerintem tudod kiről beszélek - Kacsintott egyet és otthagyott.

Nagyon reméltem, hogy nem rám gondolt a "más" alatt...