First sight, I believed in first sight

Sziasztok!
Remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését, mert nem nagyon írtam még ilyen "kötött" részt, de a férfi mosdós részt eléggé nem úgy alakítottam, ahogyan azt szerettem volna, csak már nem akartam átírni, és ez a verzió maradt. Kíváncsi vagyok a véleményekre, és szeretnélek titeket arra kérni, hogy írjatok, mert anélkül nem tudom mennyire lett olvasható...
Még annyit, hogy nem a blog folytatása, ez egy külön álló rész, semmi köze a mostanihoz, csak Leni neve egyezik.
Az ötletet egyébként egy videóból vettem, amit mostanában nagyon megszerettem, de csak a végén mutatom meg melyik az, nem akarom ellőni a "poént":D

Kellemes olvasást, és ne kíméljetek a véleményekkel!:)

xx, Sophie

First sight, I believed in first sight

ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=v0r8zxsWoR4

2012. július 6. 07:48

A fotocellás ajtók kinyílnak, én pedig a táskámat a testemhez szorítva igyekszem minél hamarabb elhagyni a metróállomást. Nem elég, hogy sikerült elaludnom, aminek következtében az amúgy sem egyenes hajam most leginkább egy oroszlán sörényéhez hasonlít - így kénytelen voltam egy sapkát a fejemre húzni -, de ha továbbra is bénáskodok, akkor a munkahelyemről is el fogok késni.

A több méteres sortól elrettenve veszem elő a telefonomat a zsebemből, hogy szóljak Franky-nek – aki barátnőm és munkatársam egyben – az esetleges késésről, de azzal a lendülettel, ahogy a fülemhez akarom emelni a telefont, egy mellkas az enyémnek csapódik. Annyira gyorsan történt, hogy még arra sem volt időm, hogy átgondoljam, mi történt, mégis mintha egy lassított felvételt játszanának le előttem; az arcomra a megrettentség ül ki, amint a telefonom apró darabokra hullik a koszos betonon, és miközben éppen zuhanok a föld felé, arra gondolok, hogy csak nekem lehet ilyen szerencsétlen születésnapom.

***

2012. július 6. 07:47

- Vásárolni akarok, egyedül. Ezen mit olyan nehéz felfogni? - Magyarázom a vonal túlsó végén idegeskedő barátomnak.
- Hát jó. De ha megcsalsz, remélem, hogy tudod; kettőnk között mindennek vége, Styles! - Louis sértődést tettetve leteszi a telefont, ezért én is így teszek.
Ugyan már! Megcsalás? Louis-nak nem kell aggódnia emiatt... Sóhajtok, ahogy eszembe jut, milyen rég volt már barátnőm, akit legalább pár napra magam mellett tudhattam. Most nem azokról a lányokról beszélek, akik időközönként megfordulnak valamelyikünk ágyában. Nem, dehogy! Azokról, akiket a barátnőnknek hívhatunk. De ez nagyon ritka. Csak örülni tudok, hogy Louis és Liam talált két olyan türelmes lányt, akik elnéznek nekik mindent, de főleg azt, hogy bizony a hírnév miatt nem sűrűn találkozhatnak.
Újra előveszem a telefonomat, de most azért, hogy bánatomat inkább a világhálón tartózkodókkal osszam meg. Rákattintok a kis kék emblémára a „Könyvjelzők” menüben, és máris a Twitteren találom magam. Lábaim alatt megszűnik a mozgás, ahogy a mozgólépcsővel leérek az aluljáróba, és amint ismét szilárd talaj van alattam, nyugodt szívvel fordítom figyelmemet a kezemben lévő készülékre.
Rámegyek az „Új tweet” ikonra, majd elkezdem pötyögni a mondandómat:

Szerelmes akarok lenni! #csakvicceltem... Larry örökké x

Elmosolyodok az állapotfrissítésemen, ezért nem veszem észre, hogy valaki áll előttem, és konkrétan beleszaladok az illetőbe.
Mindketten a földre kerülünk, de ahogy elnézem, a lány - ennyit sikerül kivennem az arcát eltakaró sapka miatt - sokkal rosszabbul jár mint én, mert a telefonja darabokra hullik. Az aluljáróban, több száz ember között. Gáz.

Leporolom magam, majd sietve felállok, és éppen nyújtanám a kezeimet a lány felé, ám ő már előttem áll az előbb széthullott telefon darabkáit szorongatva. Szeme villámokat szór, a pulcsija fél vállát takarja csak, és a sapkáját igazgatja. Közelebbről megnézve igazán csinos. Szőke göndör haja lágyan omlik le vállára, majd folytatódik egészen majdnem a háta közepéig. Feltenném magamnak a kérdést, hogy egy ilyen szép lány miért csúfítja magát holmiféle műhajakkal, de ahogy ránézek, elhessegetem a gondolatot, mert biztos vagyok benne, hogy semmi természetelleneset nem hordoz magával.
Pár pillanatig csak bámuljuk egymást, aztán erőt veszek magamon, és szólásra nyitom számat:
- Ne haragudj, nem figyeltem oda. Megütötted magad?
- Semmi baj, csak a telefonom esett darabokra, de így legalább kénytelen vagyok újat venni. - Meglóbálja előttem a szürke telefont - pontosabban annak darabjait -, mialatt grimaszol egyet. Még ez is jól áll neki! Hihetetlen...
- Egyébként, Harry Styles vagyok. - Ismét felé nyújtom jobb kezemet, amit a lány rögtön el is fogad, és aprót ráz rajta.
- Leni.
Azon kapom magam, hogy még mindig a kezét fogom, mintha az ujjaim az övéihez ragadtak volna. Zavartan megköszörülöm torkomat.
- Kiengesztelésképp, nem reggeliznél velem? - A válasza erre csak egy vállrándítás, majd egy lemondó mosoly.
- Már a munkahelyemen kellene lennem - jelenti ki, és megfordul, hogy folytassa az általam félbeszakított útját, de még időben elkapom a kezét, aminek következtében bosszúsan áll meg velem szemben.
- Lefényképezhetlek?
Kérdésemre felhúzza a szemöldökét, és furcsán néz rám. Végeredményben igaza van. Fordított esetben én is hülyének nézném magam, de nem hagyhatom, hogy csak egyszerűen elsétáljon. Nem, ahhoz túlságosan is érdekel!
- Rendben, legyen. De gyorsan!

Táskáját átdobja vállán, haját kisöpri arcából, és még egyet igazít sapkáján, majd rájövök, hogy arra vár, hogy lépjek, így gyorsan kihalászom zsebem mélyéből az előbb elrakott telefont, és egy gyors mozdulattal lekapom. Elmentem a képet, majd elmosolyodok, ám ahogy meg akarom neki köszönni a képet, arcomra fagy a mosoly: a lánynak hűlt helye.
De hát egy másodperccel ezelőtt még előttem állt! Idegesen kapkodom a fejem, és forgolódok, hogy kiszúrjam a nagy tömegben, de ennek az esélye egyenlő a nullával; a reggeli csúcsforgalomban percenként cserélődnek az emberek az ilyesfajta helyeken.

Agyam gyorsan kezd kattogni, hogy egy esetleges B tervvel is előálljak, de reggel lévén nem sok dolog jut eszembe, és nem segít az sem, hogy korog a hasam. Sőt! Hagyom, hogy sodródjak az árral, és az embertömegbe vetem magam, hogy elérjem a mindjárt beérkező metrót. Néhányan felismernek és köszönnek, mások telefonjukkal a kezükben integetnek egy közös kép reményében, de engem most ez nem hoz lázba. Azon vagyok, hogy megtaláljam azt a lányt.
Nagy nehezen bepréselem magam az egyik fülkébe, de épp, hogy csak beférek, mert egy anyuka alig bírja rávenni kisfiát, hogy fellépjen a járműre. Keresek magamnak egy üres helyet, és magam is meglepődök azon, hogy találok. Fejemet a támlának döntöm, és a többi utast tanulmányozom. Egy velem körülbelül egyidős lány szakadt harisnyában és kitaposott csizmában billeg egyik lábáról a másikra, miközben lelkesen magyaráz a mellette álló férfinak, de úgy tűnik, azt cseppet sem érdekli a dolog. Tovább siklok rajtuk. Az előbb említett, gyerekével utazó nőn akad meg a szemem, aki fáradtan masszírozza halántékát, miközben a kisfiúnak magyaráz, aki pedig egy mesekönyvet tart maga előtt. Mikor megunom a képet, megint tovább megyek.
Egy idős férfi ül velem szemben, és egy napilapot olvas. Szemüvege orráig lecsúszva, homloka ráncokba rendeződve.
És akkor rájövök: ha az emberektől kérek segítséget, talán hamarabb rábukkanok a lányra, mint hittem!
Azonnal kikeresem a fényképet Leniről, és a megosztásra kattintok.

Láttad Ezt A Lányt? #SEGÍTSETEK

Már csak idő kell, és valaki segíteni fog...

***

2012. július 6. 08:11

Durván kirántom magam előtt az ajtót, és mint valami menekült, úgy esek be az irodába. A többiek csak néznek, hogy mi lelt, de miután intek, hogy mindjárt elmagyarázom, csak nem kapok levegőt, bólintanak, és kíváncsian méregetnek.
- Basszus, először is elaludtam. Aztán, nem elég, hogy a metró tömve volt, még a telefonom is ripityára tört, mert valami elmebeteg nekem rohant - mutatom fel a telefonom maradékait.
- Szülinapod van, csak kapsz egy újat - ránt vállat Franky a velem szemközti székből. - Apropó, boldog szülinapot!
- Köszi. Kezdem azt érezni, hogy ez lesz életem legborzasztóbb napja.
- Ne is mondd. Este a Wireless megnyitóján kell lennünk a VIP jegyekkel karöltve, de ehhez ma még hatszor körbe kell kocsikáznom a városban, hogy megkapjam őket. - Franky fájdalmasan elhúzza a száját, és a laptopján kezd pötyögni. Hát igen, nem könnyű rendezvényszervezőnek lenni. Főleg akkor, amikor ilyen nagyobb események vannak országszerte, és csak pár napunk van arra, hogy mindent elsimítsunk, és minden a legnagyobb rendben menjen.
Bekapcsolom én is az előttem nyugvó csodabogarat, és bejelentkezek a fiókomba. Megnyitom a kezdőlapot, beütöm, hogy...
- SZENT ISTEN! - Barátnőm sikítására felkapom a fejem, és azonnal odanézek, hogy mi történt. - Fent vagy a Twitteren! - folytatja, majd, mint aki nem hisz a szemének, újra a kijelzőt kezdi bámulni, és szája egy nagy O betűt formál.
- Jézusom, ne ijesztgess! Tudom, hogy fent vagyok, tudtommal beszélgetni is szoktam veled... - megforgatom a szemeimet, majd újra a gépemre szegezem a tekintetemet. Franky kezd meghülyülni mostanában.
- Nem, nem úgy! Ezt nézd, Leni! - Feláll a kezében a laptoppal, és megindul felém. A kíváncsiság vezérel, ezért elindulok felé, de amikor a képernyőre pillantok, nem hiszek a szememnek. Trend lettem!
Egy kép rólam, amint az aluljáróban állok álmosan, kócosan, sapkában...
A meglepettségtől megszólalni sem bírok, de barátnőm és a többiek, akik még egy légtérben vannak velünk, kíváncsian kérdezősködnek, de nem minden kérdést hallok tisztán. Ez a fiú - Harry, olvasom a nevét - képes volt publikálni rólam ezt az előnyösnek nem mondható képet. Kinyírom.
- Ő az, akit mondtam... Ő jött nekem az aluljáróban, és azért fényképezett le, mert nem akartam elmenni vele reggelizni.
- Te teljesen hülye vagy! Tudod ki ez a srác? - Franky hangja 2 oktávval magasabban cseng a szokásosnál, miközben kezeivel kitartóan kalimpál.
- Harry a neve...
- Méghozzá Harry Styles. Igen, az a Harry a One Directionből, akiért lányok milliói vannak oda, Te meg elutasítod a közös reggelit? Ezért még én is falaztam volna neked.
- Lényegtelen - vonom meg a vállam. – Amúgy sem a neve és "rangja" miatt szeretek bele valakibe - macskakörmözök a levegőbe, majd folytatom az előbb elkezdett dolgot; végre elolvasom a mailjeimet.

***

2012. július 6. 19:45

A backstageben ülök a srácokkal. Liam beénekel, Zayn a telefonját nyomkodja, Niall szokás szerint eszik, Louis pedig Eleanor-ral beszélget skypeon.
A Wireless Fesztivált mi fogjuk megnyitni, ami nem csak abból a szempontból előnyös számunkra, hogy több ezer ember előtt csinálhatjuk azt, amit szeretünk, hanem jelen pillanatban annak is örülök, hogy a VIP kártya lóg a nyakamban - ha lemegy a hajtás, addig bulizhatok, ameddig csak jól esik.
És, hogy mi van a lánnyal? A nagy semmi. Reggel óta azon vagyok, hogy kiderítsem legalább a telefonszámát, ám keresésem eddig sikertelen. Annyit viszont megtudtam - egy kézséges fantól, aki ismeri a lányt -, hogy Leni Evansnek hívják, most fogja tölteni a 20-at, és elméletileg ezen a rendezvényen ő is itt lesz. Azt nem tudom, hogy mint dolgozó, vagy csak néző, de nem is érdekel. Nem megyek haza úgy, hogy nem találtam meg.
- Srácok, 10 perc múlva kezdünk, szedjétek össze a gondolataitokat! - Paul bukkan fel az ajtó mögül, de amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan távozik is. Elhatározom, hogy az a 10 perc pont elég most nekem arra, hogy kiszellőztessem a fejem, szóval kilépek az ajtón.

***

2012. júluis 6. 19:53

A bejáratnál állok, és készségesen akasztgatom az emberek nyakába a kis kártyát, de persze szigorúan csak azoknak, akik rajta vannak a listán. Az elmúlt fél órában rengeteg híresség fordult meg előttem, és Franky elmondása szerint már a One Direction is itt van, mivel ők fogják megnyitni az egész rendezvényt. Szerencsére nekem sikerült elkerülnöm a találkozást.
Reggel óta a követőim száma majdnem eléri a háromezret, ahhoz képest, hogy a Harryvel való találkozás előtt jó, ha volt 100. És ez azért is bosszantó, mert hiába nem reagáltam a postjára, valaki, aki felismert, leírt rólam mindent, amit tudott - köztük azt is, hogy ma este itt leszek.

Szólok barátnőmnek, hogy szükségem van pár percre a mosdóban, mire ő csak bólint, hogy menjek nyugodtan, megbirkózik egyedül a vendégekkel. Elindulok a folyosón, miközben azon gondolkozok, hogy mégis miért pont engem akar annyira megismerni Harry. Nem ismerem, így nem alkotok róla véleményt, de azt meg kell hagyni, vannak nálam szebb lányok, és a népszerűségem sem valami eget rengető. Pár barátom van, legjobb barátom pedig annál is kevesebb. Mondhatjuk úgy is, Franky az egyetlen olyan ember jelenleg az életemben, akiben teljes mértékben megbízok, és akire akár az életem is rábíznám, ha valami történne.
Magamban gondolkozva sétálok kitartóan még mindig ugyanazon a folyosón, és azt hiszem, már eltévedtem, de aztán megpillantom a férfi és női figurákat a velem szemközti ajtókon. Folytatom utamat a célom felé, ám mielőtt kezemet rátenném a kilincsre, egy kéz nyúl ki a férfi mosdóból, és beránt magával.
Félelem és ijedtség lesz úrrá rajtam, de amint meglátom ki áll előttem szemeim elkerekednek, és nem értem, ez mire volt jó.
- Harry?

- Végre megtaláltalak! - Az előttem álló fiú mosolyogva tesz egy lépést felém, és ajkát az enyémre tapasztja.

(ez a videó, amiből az ötlet jött: http://www.youtube.com/watch?v=uMTGcwZxdGg )