Tizenharmadik

Hey <3

Bocsánat a késésért, de itt az új rész. Kaptam némi segítséget a bétámtól, mert úgy látszik ma nem vagyok formában, és nem igazán jöttek ki belőlem értelmes mondatok :D Nevermind.

Remélem tetszeni fog, és még le fogom írni párszor, de jól esne, ha írnátok! Komolyan.

Ja, és! Új fejléc, tetszik?:)

xx, Sophie

13.

 

A félig már üres bögre mellett ültem az erkélyen egy csikkel a kezemben, mert még arra is lusta voltam, hogy felálljak és kidobjam. A kedvenc szürke overálom volt rajtam és a már szétnyűtt tornacipőm, mert úgy voltam vele, hogy nem lesz annyira kellemes 10 órát ülni a repülőn...
Este későn értem haza - ha fél 12 későnek számít. Annyi erőm még volt, hogy az itthon hagyott ruhákat besuvasszam még egy bőröndbe, így a 3 ruhákkal és egyéb dolgokkal teli táska most ott állt az ajtó mellett arra várva, hogy megszólaljon a csengő, ami azt jelzi, hogy a fiúk ideértek.
Paullal értekeztem, ő mondta, hogy a leendő időeltolódás miatt hamar szeretne indulni - de nem voltam rá felkészülve, hogy a múlt éjjeli pár órás alvás után ez hajnali 5 órakor lesz.

Fehér kisbusz parkolt le a lakótömb előtt, és kellett pár másodperc mire felismertem, hogy itt vannak értem. Nem kellett sokat várnom, a csengő megszólalt, mire felugrottam eddigi helyzetemből és az ajtó felé indultam.
- Ébresztő! - Liam hangja vidáman csengett a korai időpont ellenére, mire elmosolyodtam. Ennek a fiúnak mindig van egy kedves szava az emberhez!
- Szia, Liam! Azonnal lent vagyok!
- Engedj be, segítünk! - Úgy tettem, ahogy kért, és megnyomtam a gombot.
Rájöttem, hogy a bögrét még mindig a kezemben szorongatom, ezért bementem a konyhába, hogy belerakjam a mosogatókagylóba. Még egyszer megnéztem, hogy biztos minden ablakot becsuktam-e - még véletlenül sem akartam, hogy újra kellemetlen helyzetbe kerüljek valamiféle betörővel -, a laptop-táskámat átdobtam a vállamon, és kinyitottam magam előtt az ajtót, ahol Liammel és a lihegő Niallel találtam magam szemben.
- Jó reggelt, srácok! - Gyorsan intettem egyet, de azonnal meg is fordultam, hogy úgy csináljak, mint aki bénázik a zárral.
- Hiányoltunk. - Megfordultam, és idegesen elmosolyodtam Liam kijelentésén, de csak egy laza öleléssel válaszolt, és az egyik bőröndöt felvéve elindult lefelé a lépcsőn.
- Reggelt, Leni! - Niall lassan lépkedett felém, és elsőre nem esett le, hogy mit akar, de aztán kapcsoltam, és viszonoztam az ölelést. Annyira hiányzott! Mármint nem az, ahogy megölelt, hanem úgy teljes egészében Niall. Arcát a vállamba fúrta, én pedig hagytam, hogy egyszerűen ne gondoljak semmire, csak élvezzem azt a néhány másodpercet.
- Niall - biccentettem egyet. - Miújság?
- Jó volt otthon lenni, kellett egy kis kikapcsolódás. Na meg Anyu kajái! - Édesen felnevetett, de valahogy szöget ütött a fejemben a mondat, hogy "Kellett egy kis kikapcsolódás".
- Megértem. Nekem is hiányzott már anyukám főztje. Na meg a kikapcsolódás, persze! - Csípősen felnevettem, megfogtam az egyik bőröndöt és idegesen elindultam a kocsihoz.

Bevallom, nem volt egyszerű még egyet sem lecipelni, és örültem, hogy Liam felajánlotta a segítséget, de jelen esetben inkább szenvedtem volna háromszor annyit, mint hogy kiszolgáltatva érezzem magam.
Csendesen ültem be a buszba, de aztán mindenkivel váltottam pár szót, és az ölelés sem maradhatott el, amit eleinte erőltetettnek éreztem, de most már örültem, mert ettől úgy érzem, én is közéjük tartozok egy kicsit. Louis és Harry közé kerültem leghátra, és hiába terveztem el, hogy nem folyok bele a beszélgetésbe, és próbálom magam meghúzni, ez sehogy sem jött össze, mivel a két fiú 1 percre sem fogta be. Az egész utat végignevettem miattuk, ami jól esett. Így sikerült nem csak Niallen gondolkodni. Viszont feltűnt, hogy a többiek szokatlanul csendben voltak, ami nem éppen rájuk vall.

Laza 20 perces utat követően már a Heathrow parkolójában álltam a "reggeli hidegben" fagyoskodva, Zaynnel karöltve.
- Fáradtnak tűnsz - jegyezte meg miközben elővette cigisdobozát.
- Nem aludtam túl sokat. De…Te sem vagy formában, igaz? - Kérdésemre megpróbált mosolyogni, de inkább hasonlított egy erőltetett vicsorgáshoz.
- Minden rendben, csak nem sokat pihentem mostanában. Tudod, nagy a hajtás, meg ilyesmik. És szerintem halláskárosodást fogok szenvedni hamarosan. - Először komolyan beszélt, de a mondat végére már mosolygott.
- Talán azért vagyok itt veletek, hogy egy kicsit megkönnyítsem a dolgokat, ha ez lehetséges. Igyekezni fogok! - Mosolyogtam rá őszintén. - Figyelj, Zayn! Nem lehetne, hogy melléd üljek?
- Esetleg történt valami, amiről nem tudok?
- Nem, dehogy! Csak tudod, nincs kedvem most hülyéskedni egész úton, inkább pihennék kicsit. - Nagyon reméltem, hogy nem látszódott kívülről az, ami bennem játszódott, mert garantáltan paradicsom pirosan álltam volna előtte.
Valahogy nem volt kedvem Niall közelében lenni, pedig tudtam, hogy nem ezt érdemli a srác. De hát…ő nem keresett, igaz?
- Persze, rendben, nyugodtan ülj mellettem! Legalább nekem sem kell hallgatnom testközelből a hülyeséget, és talán sikerül aludnom egy kicsit. - Bólintott, aztán az épület felé intett, hogy induljunk.
Odabent alig lézengett pár ember, és örültem annak, hogy nem kell a sikoltozó lányokon keresztül verekedni magunkat, de még így is akadt pár szerencsés, aki válthatott pár szót a fiúkkal. Nem reklámoztam, de nem éreztem magam jól a repülés miatt. Soha nem ültem még repülőn azelőtt, és hiába voltam kíváncsi, hogy milyen lehet, a hülye idegeskedésem miatt minden percben arra gondoltam, hogy amilyen szerencsétlen vagyok, bevonzom a rosszat, és lezuhanunk. Annyira rám vallana, hogy meg sem lepődnék.

- Jó reggelt, emberek! - Paul sietős léptekkel szelte át azt a pár métert, ami közöttünk volt, és mellénk vágódott. - Huh, pont időben jöttem!
- Na ja, elég gáz lett volna, ha pont Te maradsz itthon. - Harry vigyorogva üdvözölte, miközben Niall és Louis már az ellenőrzőpult előtt álltak pulóver nélkül, kipakolt zsebekkel.
- Nincs olyan szerencsétek, srácok. Reggelt, Leni! Elég rosszul nézel ki - fordult most felém, mire minden szem rám szegeződött. - Beteg vagy?
- Hamarosan az leszek, ha nem szállunk fel. - Amint kimondtam, a gyomrom fel-alá kezdett liftezni, és éreztem, hogy nem sok választ el attól, hogy a reggelire szánt fél bögre kávé a számon keresztül távozzon belőlem. - Kicsit félek, azt hiszem. Nem repültem még. - Torz vicsorba ment át az előbbi arckifejezésem.
- Legalább velünk halsz meg, nézd a jó oldalát! - Zayntől egy kacsintás volt a válasz.
- Uhm, köszi, ettől nem lettem jobban.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! - Paul mellém evickélt, és megveregette a vállamat. - Apropó, ha leszálltunk megkapod a papírokat. Koncertek, dedikálások, ilyesmi...
- Rendben. - A sorban én voltam a következő, így, mint mindenki tette előttem, a tálcára raktam a táskámat és a telefonomat.
- Első repülés, Kedvesem? - Nyilván a remegő kezemből és rémült tekintetemből jött rá. Viszont meglepődtem, hogy hozzám szólt.
- Igen. - Halvány mosolyt erőltettem magamra, hogy ne tűnjek annyira szerencsétlennek.
- Nyugodjon meg, nap mint nap indulnak gépek a tengerentúlra. Minden zökkenőmentesen fog történni. A holmijai, tessék. – Csúsztatta felém a tálcát. - Kellemes utazást!
- Köszönöm! - Motyogva indultam el a többiek után.
Az ajtóban álló stuardess kedvesen köszöntött, mikor végre odaértünk. Ellenőrizte a jegyemet, és innen már nem volt visszaút, nem tudtam csak úgy egyszerűen hazarohanni, és mondjuk kiülni az erkélyemre...

Zaynt követve lepakoltam a táskát a vállamról a csomagtartó rekeszbe, és beültem Liam és Ő közé.
- Te is itt? - Liamre pillantottam, mire megeresztett egy mosolyt, és hátrafelé kalimpált, ahol is Harry és Louis hangosan röhögtek valamelyik sorból.
- Szerintem érthető, miért ezt a sort választottam - Sóhajtott egyet jókedvűen. - De ha baj, át tudok ülni. Mármint, ha Ti...
- Mi? Mi mi? Nyugodtan itt maradhatsz… - Az arcom megint paradicsom piros lett, de nem tudtam befejezni, mert Zayn közbevágott.
- Ugyan haver, miről beszélsz? Miért ne maradhatnál itt?
- Remek. - Feltette a fülhallgatót a fejére, és becsukta a szemeit.

Értetlenül néztem Zaynre, de az csak szórakozottan megrántotta a vállát, és nem is szentelt több figyelmet rám. Mégis mi folyik itt? Nem tudok valamit, amiben érintett vagyok? Idegesítő. Mivel egyikük sem szólalt meg, úgy gondoltam, jobban teszem, ha követem a példájukat, és megpróbálok aludni.
Előhalásztam a telefonomat a zsebemből és csatlakoztattam a fülhallgatót, majd a stuardesstől nem rég kapott párnát a fejem alá gyömöszöltem. Választanom kellett, hogy Liam alvó arcát bámulom, míg le nem csukódnak a szemeim, vagy Zaynt, aki magában vigyorog, akár egy idióta.
Az előbbit választottam; Liam felé fordulva becsuktam a szemeimet, és próbáltam magam elaltatni a szokásos számolással. 1, 2, 3, 4, 5, 6...

***

Hangos kattanás és az azt követő még hangosabb nevetés. Álmosan kinyitottam a szemeimet. És... Te jó Isten, Zayn vállára voltam dőlve, a homlokunkat milliméterek választották el. Louis idétlenül botladozott előttünk kezében egy telefonnal, és mertem azt gondolni, hogy nem éppen telefonálásra használta.
- Mit csináltál, Louis? - Mérgesen ránéztem, és pozíciót váltva kiegyenesedtem, hogy a lehető legtávolabb kerüljek a még mindig alvó Zayntől.
- Á, semmit! Csak csináltam egy képet. Tök jól fog mutatni a Twitteremen!