Tizenhetedik - első rész + Díj

Hey there, 

hihetetlen, megint kaptam egy díjat! Mármint, a korábbi díjat kaptam meg újra, most DreamerGirl-től, amit itt is köszönök <3 De, ha nem nagy gond, tovább küldeni már nem tudom (az előző bejegyzésnél már megtettem), és nem is írom le a szabályokat, hanem szimplán válaszolok a kérdésekre:)

Úgy gondoltam, hogy nem váratlak titeket tovább, és hozom a frisst, de ne szidjatok a terjedelem miatt, mert eredetileg a következő résszel együtt akartam felrakni, de túl soknak éreztem, szóval ez most a tizenhetedik "első fele". Remélem tetszeni fog, nekem ez az egyik kedvenc részem eddig (meg a következő lesz;).

Jamm, és még mielőtt elfelejtem! Talán furcsa lesz tőlem, de megváltoztattam az igeidőt,de rögtön észre fogjátok venni. Nekem így könnyebb írni, most rájöttem, és szerintem élvezhetőbb, de várom a véleményeket!

Köszönöm, hogy elolvastad, 

xx, Sophie

Tehát, DreamerGirl kérdezte:

1, Mióta vagy Directioner?

 Tavaly nyáron kezdtem el a fiúk zenéjét hallgatni/hallani, amikor felbukkantak a WMYB-vel, és elvoltam velük egy darabig, de aztán csillapodtak a kedélyek és fogjuk rá, elfelejtettem őket. Aztán, amikor évelején megjelent a One Thing,  szó szerint rájuk kattantam, és körülbelül egy hét leforgása után tudtam róluk mindent :D És azóta ez csak fokozódik...

2, Mióta foglalkozol az írással? 

 Még a Tokio Hotel-láz idején írtam egy Gustav-os fanfic-et, de pár rész után abbahagytam :D Egyébként ez az első "normálisabb" sztorim, ha hívhatjuk így.

3, Mi az egyik legnagyobb álmod?

 Rengeteg van, és jelenleg nem tudnék közülük választani. Van olyan, amit igazán szeretnék, de ha elmondanám, annyira nem is lenne álom, nem igaz?:)

4, Van valami, amitől rettenetesen félsz?

 Félek a sötétben (a sok hülye, idióta film!), de nagyon. Ijedős vagyok ebből kifolyólag :D A békákat, és a katicabogarakat sem csípem igazán.

Persze a legnagyobb félelmem, hogy olyan embert veszítsek el magam mellől, aki igazán sokat jelent számomra...

5, Hiszel a paranormális dolgokban? 

 Szerintem ne is beszéljünk róla:D Egyedül ülök a szobámban, elég félelmetes ez már :D:D

6, Van példaképed? Ha igen, ki?

 Konkrétan nincs. Szeretek pár énekest/színésznőt a tulajdonságuk vagy a kinézetük miatt, de úgy igazából csak anyukámra nézek fel. Annyi mindenen keresztül ment már, hogy az valami hihetetlen. És nagyon becsülöm emiatt.

7, Ha egy napra valaki más lehetnél, ki lenne az?

 Paul bőrébe bújnék, hogy egész nap láthassam Niallt:D:D

8, Van olyan álmod, amiről úgy gondolod, reménytelen?

 Nem is egy. És nem azért mondom, mert pesszimista vagyok!

9, Fanfiction-t szeretsz jobban olvasni, vagy mást?

 So-so.

 

10, Ki a kedvenced a 1D-ből?

 NIALLLLLLLLLEEEEER :) de gondolom már rájöttetek :D

11, Hiszel a csodákban? 

 Nem igazán. Akkor nem ülnék most a szobámban, és írnám ezt éppen.

17./1

 

  

Követem a busz háta mögé, és mikor úgy véli, a hely biztonságos, megfordul, így farkas szemet nézünk egymással. Pár másodperc bámulás után nem tudom türtőztetni magam, és megtöröm a csendet:
- Mit szerettél volna?
- Miért kerülsz? - szegezi nekem a kérdést. Már nyitnám a számat, hogy "Kérdésre kérdéssel nem illik válaszolni!", de azonnal be is csukom, mert igaza van. Kölcsönösen kerüljük a másikat, hiába próbáltam őt hibáztatni. Amióta elolvastam azt a bizonyos cikket, valahogy jobbnak találtam nem is gondolni rá, ami viszont lehetetlen, ha minden harmadik pillanatban bekúszik az arca a látókörömbe... Úgy voltam vele, hogy talán idővel majd kevésbé fog zavarni a titokzatossága, és apránként jelentéktelenné válik a dolog, de hiába igyekszem, nem tudom tovább húzni.
- Olvastam valami hülye oldalt a neten, ahol rólad meg egy lányról volt szó - hadarom el gyorsan. Rájövök, hogy bármi is lesz a válasza, végre megkönnyebbültem, mert kimondtam.
- Tényleg van egy lány, és tényleg láthattál minket együtt. - Niall válaszol, nekem pedig az állam valahol a járdán landol. Szóval igaz. - De mielőtt félreértenéd, csak barátok vagyunk!
- Már miért érteném félre? - horkantok fel, és meglepődöttséget tettetek. Persze, hogy félreértettem! Mást sem csinálok mostanában, mint azokra a rohadt kék szemekre gondolok. - Azt csinálsz és azzal, akivel és amit akarsz.
- Ne keríts! Tudom, hogy idegesít - ajkait halvány mosolyra húzza, amitől én csak még idegesebb leszek. - De nem azért tettem, hogy feldühítselek. Csupán így alakult.
- Niall, szerintem félreértettük egymást - fújtatok, de a fiú csak megrántja vállát. - Egyáltalán nem érdekel a magánéleted!
- Ha amiatt félsz, hogy együtt látnak minket és napvilágra kerül, akkor meg nyugtatlak, mert engem nem érdekel! Rég felhagytam azzal, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzak. - Két lépéssel közelebb jön, mire én két lépéssel hátrálok. Érzem, hogy a hátam a hideg fémnek ütközik, és hiába próbálnék, nem tudok több lépést megtenni - a busz akadályoz.
- Nem félek, csak… csak én… - keresném a kifogásokat, de rádöbbenek, hogy nincsenek. Ráfoghatnám arra a közhelyes szövegre, hogy "nem akarom tönkretenni több millió lány lelki világát", vagy, hogy "Niall, ezerszer csinosabb és szebb lányt találhatsz", de tudom, ez mind nagy hülyeség.
- Mi csak? - kérdően felvonja szemöldökét, aztán megfogja az egyik kezemet, minek következtében levegőt is elfelejtek venni. Hogyan juthattunk el idáig? Az életemet jelen pillanatban egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani. A bizonytalan kezdés, hogy öt idegen fiúval dolgozzak együtt, aztán egyenes pálya, mert kiderül, hogy haláli jófejek és megszeretem őket, és mikor elengedném magam, jön egy kanyar, aminek hatására úgy érzem, nem bírom tovább, és azonnal ki akarok szállni. De miután meglátogatom a családomat, feltöltődök, és ismét egyenesbe jövök, aztán rájövök, hogy ez a hullámvasút egy nagy szívás, és itt jön a képbe Zayn, akivel hasonló kapcsolatot ápolok. Eleinte távolságtartó, aztán nyomul, majd mintha mi sem történt volna, egyre jobban kijövünk a másikkal, aztán pofára ejt. Na, nem mintha másban reménykedtem volna, de valahol mélyen ez rosszul esett. Az egómról nem is beszélve… Nem vagyok az a felvágós típus, de sok mindenkit megkaphattam volna, akár egy csettintésre. Csak hát a szívednek nem tudsz parancsolni, ugye…
- Csak nem szeretnék olyan dologba bonyolódni, amit a későbbiekben megbánnánk - felelem, és most nem is hazudtam túl nagyot. Csak pár dolgot hagytam ki, az meg nem olyan nagy bűn!?
- Ne viccelj már, nem azt kértem, hogy bújjunk ágyba - Válaszomra látszólag kicsit megnyugszik, és nevetve válaszol. - Nem vagyok én Zayn, esetleg Harry! - Még mindig nevet. Ó, ha tudná! Ha tudná, hogy Zayn és köztem milyen beszélgetések folynak, vagy, hogy a kedves haverja nem is olyan visszahúzódó, mint amilyennek mutatja magát… Ahogy kimondja a másik fiú nevét, a gyomrom pont úgy kezd viselkedni, mint amikor ő maga van a közelemben. Kezdem magam egy olcsó ringyóhoz hasonlítani, de aztán lehiggadok. A beszélgetés még nem bűn, és más meg nem történt. Az pedig már az én bajom, ha esetleg mind a két fiú tetszik egyszerre. De annyira különbözőek! És mégis... Gondolatban megrántom a vállam, majd halkan én is felnevetek.
- Tulajdonképpen nem erre gondoltam, de mindegy is - mondom.
- Tudod, van egy ötletem. Mi lenne, ha elvinnélek valahova, mondjuk holnap délelőtt? - kíváncsiskodik gyermekien. - Mintegy "újrakezdésképp" - ujjaival idézőjeleket formál a levegőben, és válaszra várva bámul rám továbbra is.
- Tudod mit? Legyen! - adom be a derekamat, szinte rögtön. - Azt megkérdezhetem, hová is megyünk?
- Ez legyen meglepetés, de szerintem tetszeni fog… - somolyog, és még mondana valamit, de Paul kiszól a buszból, így visszafelé indulunk.


A busz lassan, de biztosan elindul egyfajta konvojban. Nagyjából hat-hét busz halad mögöttünk különféle rakományokkal. Személyzet, hangtechnikusok, sminkesek és fodrászok.

Az ablaknak döntöm a fejem, és hagyom, hogy a gondolkodást felváltsa a táj tanulmányozása. Pár lány kitartóan rohan mellettünk a járdán, plakátokkal a kezükben, és ugyan nem hallom, de az arcukból kivehető, hogy hangosan kiabálnak.
Elmosolyodok a gondolaton, miszerint egész jó napot zártam. A Niall-el való beszélgetés igencsak feldobta a kedvem. Hiányzott már az állandó pörgés, és hogy amikor a közelében vagyok, egyszerűen felvidulok magától a látványától is. Egyfajta biztonságérzetet ad.
Szemhéjam lassan lecsukódik, de harcolok a rám törő feketeséggel. Bár nem vagyok álmos se fáradt, a busz egyenletes zötykölődése álomba ringat. Még hallom, ahogy Louis valami viccet mesél a többieknek, amin mindenki hangosan nevet, majd lassacskán elnyel a nyugalom, és elalszok.



Hangos éneklésre kelek, és feltornázom magam eddigi elnyúlt állapotomból ülő helyzetbe. A fiúk körülöttem ülnek, a "nappalinak" használt kanapékon, és mosolyogva folytatják az előbb megkezdett ébresztést. Nyűgösen felmutatom a középső ujjamat, majd kicsit már éberebben veszem elő telefonomat a farzsebemből, ami este fél tizenkettőt mutat.
- Hol vagyunk? - teszem fel a kérdést, mert hiába nézek ki az ablakon, a sötétségen kívül semmit nem látok.
- Üdvözöljük Floridában! - Harry vékony női hangon szólal meg, mire mindenkiből egyöntetűen nevetés tör ki. - Aranyosan aludtál - teszi hozzá.
- Gondolom. Remélem, azért a nyálam nem folyt ki, és semmilyen kép nem készült rólam.
- Ami azt illeti... - folytatja nevetve a göndör, de leintem, és inkább visszafordulok az ablakhoz.
Fél füllel elcsípem, amint arról beszélnek, hogy nem ártana vacsorázni. Meghívnak engem is, és mivel egyhamar úgysem leszek álmos, elfogadom a meghívást.

Hamarosan megérkezünk következő állomásunkra. Talán a késői időpontnak köszönhetően, vagy amiatt, hogy a hotelt szigorú titoktartás köti, nem várnak ránk sem sikítozó rajongók, sem kamerák, így teljes nyugodtsággal megyünk be az épületbe.
Némi segítségre szorulok a cuccaim felcipelésében, amire Niall szó nélkül vállalkozik, és engem beelőzve húzza maga után a bőröndjeimet. Azon kezdek gondolkozni, hogy mikor lettünk ilyen jóba’…újra. Én sohasem utáltam - még ha akartam volna se tudtam volna -, de tény, hogy mostanában a kapcsolatunkat a "haverok" kategóriába lehetett maximum sorolni.

Lemaradásom miatt abbahagyom a gondolkodást, és sietősen utána indulok. Ideiglenes hálószobám előtt futunk össze; a szőke csak rám mosolyog, és mielőtt megköszönhetném, már fel is szívódik. Beráncigálom a bőröndöket a szobába, és az ágyra huppanok.
A laptopomon kezdek böngészni, és amikor látom, hogy olvasatlan üzenetem van anyutól, a szívbaj kerülget, mert elfeledkeztem róla. Sőt, igazából mindenről. Ezek öten elterelik a figyelmemet mindenről.

Kislányom!

Remélem, nincsen semmi bajod, arra való tekintettel, hogy mióta leszálltál a repülőgépről, két szót sem ejtettél meg irányunkba! Apád is aggódik - itt ül mögöttem, és lesi, amit írok -, de reméljük, jól érzed magad azon a hatalmas kontinensen. Milyen a munka? Rendesek veled? Ugye eszel normális ételeket is? Annyi rosszat hallani a hírekben! Figyelj oda, idegenekkel ne állj szóba! Ha bármi gondod van, tudod, hogy ránk mindig számíthatsz! És nem lenne hátrány, ha minél előbb jelentkeznél!

Szeretünk; anya és apa

Hangos szitkozódás hagyja el a számat, ahogy olvasom az aggódó sorokat. Képzeletben megveregetem a saját vállamat a trehányságom miatt, majd, hogy ne húzzam tovább az időt, nyitok egy új ablakot, és elkezdek gépelni:

Anya, Apa!

Nyugodjatok meg, velem minden rendben! Bocsánat a késői válaszért, de teljesen össze vagyok zavarodva - tudjátok, időeltolódás… Ugyan Leni, meddig fogsz még ezzel magyarázkodni? Mindenki nagyon készséges velem, és nyugodtan állíthatom, hogy befogadtak. Furcsa ez az állandó utazgatás - bár még csak most kezdődött -, de azt kell mondanom, nagyon tetszik, és szerintem könnyen hozzá fogok szokni.
Jelenleg Floridában vagyunk, nem rég érkeztünk Los Angeles-ből. A koncert holnap lesz, nekem pedig csak annyi a feladatom, hogy gondoskodjak a fiúkról.
Képzeljétek, csináltam egy csomó fényképet! Ha hazaérek, lesz mit nézegetni.
Normális ételek? Ugyan már! Szerintem nem fogtok rám ismerni mikor újra találkozunk, mert be kell vallanom; elég nagy a valószínűsége annak, hogy pár kilót fel fogok szedni a közeljövőben. (Ezért elhatároztam, hogy amint lehetőségem lesz rá, legalább hetente kétszer elmegyek valahova edzeni!)
Viszont most sietek, mert megbeszéltük a srácokkal, hogy együtt vacsorázunk. Szóval, ha nem nagy gond, majd inkább holnap felhívlak titeket!

Szeretettel, Leni


A pár sor megírása után sietősen lecsapom a gépem tetejét, majd egy bugyi és egy melltartó kíséretében bevetem magam a hálómból nyíló fürdőbe. A forró víz alá állok, ami meglepően jól esik ebben a meleg időben is, és hagyom, hogy egy kicsit önálló életet éljenek gondolataim. Főképp a mai nap eseményei járnak a fejemben; és még mindig nem találok magyarázatot Niall viselkedésére, vagy inkább arra, hogy mi ez a rögtönzött fordulat. Fogalmam sincs, minek nevezzem a délután történteket. De legyünk őszinték: a beszélgetésünk óta alig várom, hogy gyorsan megvacsorázzunk és lefeküdjek aludni, és minél hamarabb holnap legyen!