2012. szeptember 20., csütörtök

I'm done

VÉGE
..like resignation to the end, always the end..


 Most talán a legtöbben utálni fogtok - bár, már magam sem tudom, mostanában mennyien követtek nyomon -, mert a blog befejeződik.
Nem fogok már többet rinyálni, és utólag is elnézést ezek miatt, de mind csak azért volt, mert már akkor beleuntam/belefáradtam ebbe az egészbe.
Az utóbbi időben legtöbbször úgy álltam neki egy-egy rész megírásának, hogy "ne már, megint új részt kell írnom", és azt hiszem, az már rég rosszat jelentett. Nem akarok kényszerből írni, annak semmi értelme. És szerintem ez a minőségen meg a cselekmény folyamatán is meglátszódik.

Leni - akitől igazából fura lesz úgymond "megválni", mert az utóbbi időben a hétköznapjaim része lett - szépen lassan olyan karakter lett, aki hamarosan idegösszeroppanást kapott volna, ha nem fejezném most be. Teljesen olyan lett, amilyet nem akartam.
A cselekmény is olyan irányba sodródott, amit nem terveztem, de ez megint csak az én hibám, mert soha nem írtam vázlatot, sőt a történet első három része volt meg a fejemben. Aztán mindig csak hozzáraktam valamit. Szóval, ne essetek ugyan ebbe a hibába, mert úgy jártok, mint én, és összekuszálódik az egész történet!
Ez volt az egyik dolog.

A másik pedig az, hogy kimondom: rosszul esett, hogy az utóbbi pár hétben szinte nem kaptam véleményt! Persze, volt egy-két kitartó emberke, akik mindig írtak valami pozitív dolgot, de kérdezem én, kinek van kedve úgy írni, hogy "nem tetszik"-et kap, vagy egyáltalán nem kap semmit?
Mert nem azzal van problémám, hogy nem jöttek a pozitív kommentek, hanem, hogy semmilyenek! 
Talán, nem a mostani helyzet lépett volna fel, ha kapok igazi véleményeket, amikben leírjátok, hogy min változtassak, és min nem. De mostmár lényegtelen. Nem hibáztatok senkit, de szerintem felesleges "eltitkolnom" ezeket a gondololatokat - habár mostmár nem segít semmin.

És, hogy jöjjön egy kis pozitív dolog: összesen 17 744 kattintás, 25 feliratkozott olvasó volt eddig az oldalon, amit nem tudok elégszer megköszönni! Amikor elkezdtem nem gondoltam volna, hogy 2 embernél többen fogják olvasni!

Szóval, ennyi lettem volna a Just love me for who I am-mel, és szeretnék elköszönni tőletek, de ami azt illeti, csak itt - mert a fejembe vettem, hogy folytatom az Everything looks better, when the sun goes down-t,de csakis szigorúan miután megírtam a vázlatot.

Köszönöm tehát, hogy eddig olvastatok, és, hogy velem voltatok, remélem azért a másik történetet is nyomon fogjátok követni!
Köszönök mégegyszer mindent! Azt a sok díjat, amit szerintem nem is érdemeltem volna meg például. És tényleg sajnálom, hogy így rippropp abbahagyom a dolgot, mert nem így terveztem én sem.
És ne higyjétek azt, hogy nekem ezt olyan könnyű befejezni, mert nem. Leni számomra egy élő személyiség. Haha. De tényleg!

UI.: Ha szeretnétek, megírom a befejezést. Rajtatok áll! Ha pedig nem, akkor viszlát a másik blogomon :)

xx, Sophie


 

10 megjegyzés:

  1. Kár hogy abbhagyod. Nekem nagyon tetszett :(
    Igazából én rengeteg blogot olvasok és egyikhez sem kommentelek... De ez csak én vagyok...Mindegy..

    A másik blogodat pedig biztosan olvasni fogom :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj és azt elfelejtettem szerintem írd meg a befejezést :)

      Törlés
    2. Szia Kedves Névtelen!
      Mint írtam, nem rátok vagyok konkrétan mérges, és nem azért hagyom abba. Hanem mert már nem érzem olyan írhatónak, mint amikor elkezdtem. Ha tovább folytatnám valószínűleg rövidesen olyan abszurdumok születnének, amiket gáz lenne visszaolvasni, így ezért döntöttem a befejezés mellett - az, hogy alig kaptam véleményt, csak rátett egy lapáttal.
      Köszönöm, hogy olvastad!<3 És, remélem a másikat is fogod olvasni, ha arra kerül a sor:)
      Én is úgy gondolom, hogy illene befejezést írnom, már csak magam miatt is, mert így is tök rosszul érzem magam, amiért nem folytatódik, mert a szereplőket a magaménak érzem, én alkottam őket, és mintha kicsit elvettek volna belőlem valamit. De azért feltettem a kérdést, mert nem vagyok benne biztos, hogy sokan olvasnátok - bár most már úgy érzem, hogy az a pár ember igen is megérdemli, hogy normálisan (a körülményekhez képest) lezáródjon ez a dolog.
      Szóval, köszi, hogy írtál, na meg, hogy olvastál!
      És megfogom írni azt a befejezést;)

      xx, Sophie

      Törlés
  2. Szia,Sophie !
    Azzal kezdeném hogy nem olvasok,sok blogot,mivel vagy nincs rá időm vagy csak úgy szimplán kedvem,de a tied nagyon megtetszett,és egyszerűen nem tudtam leállni vele,én nem az elejétől találtam rá a blogra,így végig kellett olvasnom az egészet,és őszintén szívesen tettem.De most hogy ilyen szomorú hír üdvözölt,én is elszomorodtam.Nem mondom azt hogy fojtasd mert ez egyedül a te döntésed,és ha úgy érzed hogy terhel vagy valahogy nem tudod bele táplálni a napjaidba akkor tényleg hagyj fel ezzel.De gondolj arra a sok követődre,és olvasódra (köztük rám is) ,akiknek közelebb hoztad az álmát,hiszen segítettél nekik elképzelni azt amit szeretnének.Einsteintől ismerek egy mondást: "A képzelet fontosabb mint a tudás."Szóval... Nekem nem Niall a kedvencem sem Zayn,még Leni karaktere sem tetszett őszintén,de az az energia az a, képzelet ami segített abban hogy élvezzem ezt a blogot óriási volt.Te és a bétád,jól meg oldottátok,tényleg szuper a Blog,és szerintem a másikat is fogom olvasni,és egy kis szerencsével én (én is írok egy blogot)nem ugyanerre a sorsra jutok.De mindenesetre köszönöm azokat az élményeket amiket átéltem,és át élhettem.Sok szerencsét a továbbiakban,és igazán sikeres és szép jövőt kívánok.
    És hogy mi lesz a Bloggal...? Az csak rajtad áll,képes vagy rá? Biztosan.Sikerülni fog? Biztos vagyok benne.Csak az a lényeg TE mennyire akarod . :) Sok Puszi Kiwy.
    UIT.Bocsi hogy ennyit írtam,de remélem így kicsit könnyebb,és ha megkérlek el látogatsz hozzám ? :P :D Köszi

    http://dreams-and-realityy.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Kedves Kiwy!

    Egyáltalán nem baj hogy írtál, sőt igazán jól esett. Kezdem magam rosszul érezni... ahogy te is leírtad, talán összetöröm pár ember álmait azzal, hogy befejezem a sztorit - nem régen az egyik kedvenc blogomnak lett vége, és valahol a padlón voltam vagy 2 napig, és még most is hiányzik -, de tudom, hogy naponta indulnak ilyesfajta történetek, és ebből nem lesz hiány egy darabig. Nagyon kedves, hogy így érzel az írásommal kapcsolatban, nekem ez még mindig furcsa, hogy valaki várja nap mint nap, hogy legyen új rész.
    Ezt már folytatni semmiképp sem fogom, mostanában biztos nem. Írok egy befejezést (mert ti is, és a blog is megérdemli!), aztán lehet pár hónap múlva előveszem, és tovább írom. Nem tudom, de egyelőre biztosan nem áll szándékomban.
    A másik bloggal kapcsolatban: nagyon félek, hogy majd ugyan ebbe a hibába esek, ha nem vázlatolok, úgy, hogy azt csak akkor fogom elkezdeni publikálni, amikor már biztos leszek a dologban. Mégegyszer nem rontok el emiatt egy írást. Remélem, hogy sikerülni fog, és fogjátok olvasni, de az még a jövő zenéje:)
    Még egyszer köszönöm, hogy írtál, és, hogy olvastál! <3
    Igyekszem hamarosan meglátogatni a blogodat!:)

    xx, Sophie

    VálaszTörlés
  4. szia Sophie!
    bár nem ismerjük egymást, de nagyon szerettem a blogodat. nem akarok sokat írni, csak annyit, hogy szerintem fejezd be! egy utolsó rész jár mindenkinek, de főleg a történetnek! a bétád biztos segít majd ;)xx
    :D

    VálaszTörlés
  5. Sziia!
    Nagyon nagy sajnálattal hallom, hogy most tényleg befejezed... amikor feljöttem az oldalra és láttam, hoyg eggyel több bejegyzés van elkezdtem örülni, hoyg olvashatok egy újabb fantasztikus részt... aztán láttam, hogy rossz hír.:( Ez volt a kedvenc blogom.:) És tudod miért? Mert csodáltam benned, a történetedben, hogy nem az volt a lényege, hogy a csaj összefut a fiúkkal és másnap már az egyik híres barátnője akivel nagy boldogan élnek együtt.:/ Te majdnem 20 részt írtál és még mindig nem tudni pontosan, hogy Leni kit választ vagyis választana. Ami, pedig a végét illeti szerintem írj egy befejező részt vagy, mert a történet is lóg a levegőben, valamitn szerintem mi, az olvasók is ennyit még megérdemelnénk.:) De persze ezt lehet, hogy csak én gondolom így.xdxd
    Na mindegy a lényeg az, hogy most nagyon szomorú vagyok, de arról biztosíthatlak, hogy a másik blogodat olvasni fogom, főleg azért mert már a bevezetése nagyon megtetszett. Titkon, pedig reménykedek abban, hogy egyszer még ihletetsz kapsz ehhez a bloghoz is, és folytatni fogod.:))
    Sok sikert a továbbiakban. Sazndraa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szandraa!

      Én pedig sajnálom, hogy néhányatoknak tényleg számított ez a blog,én pedig véget vetek ennek - hidd el, nem szándékosan!
      Nekem is ez volt a szándékom, de a vége felé nagyon elment ebbe a "Leni két fiút fűz egyszerre, és ő sem tudja mit akar" irányba, ami kimondottan nem tetszett. És valljuk be; nem lehet már mostanában újdonságot olvasni! A csapból is ők folynak (ami persze nincs ellenemre, mert imádom őket), és szinte minden nap indul egy hasonló blog.És tudod, nagyon nehéz olyat írni, amit már nem írtak előtted, és úgy megcsinálni, hogy egy kicsit se hasonlítson a többire.
      Szóval most egy kis visszavonulót fújok, amíg levázlatolom a másik történetemet, és NEM TUDOM mennyi idő múlva, de jelentkezni fogok. Eszem ágában sincs abbahagyni az írást!:)
      A befejező rész pedig a héten fent lesz.

      Köszönöm, hogy írtál! Nagyon jól estek ezek a pozitív dolgok!:)

      xx, Sophie

      Törlés
  6. Szia! Én sem tudom mást írni, mint hogy szívből sajnálom, hogy vége lett a blognak. Egyszerűen imádtam a történetet. Együtt érzek veled, én is most vetettem véget a saját blogomnak, mivel már nem éreztem azt amit az elején, egyszerűen csak teherként tekintettem a fejezetek megírását, és már nem okozott nekem örömöt. Gondolom te is így vagy ezzel :)
    Az írást viszont ne hagyd abba! Mert tehetséges vagy
    UI: a bejezést kérlek még írd meg nekünk számítunk rád :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dóra!

      Akkor nyílván egy cipőben járunk. Visszaolvasva, már az utolsó részeknél fogom a fejem, hogy ezt én írtam. Sajnos olyan irányba ment el a sztori, amit nem terveztem, így nincs más lehetőségem.
      Erősen gondolkozok a másik sztori cselekményén, mert az biztos, hogy vázlat nélkül soha többet nem írok még csak 2 sort se.
      Köszönöm a pozitív szavakat, remélem ezután is olvasni fogsz!:)
      A befejező rész fent lesz a héten, csak a koli miatt kicsit macerásabb írni. És még teljesen nem döntöttem el, mi is lesz benne valójában.

      xx, Sophie

      Törlés