Tizenegyedik

Elnézést a hibás időpont és dátum miatt, de hiába állítom be a pontos időt, állandóan ezt csinálja...
Kellemes olvasást!

xx, Sophie

11.

- És mivel foglalkozol? - Kérdeztem a mellettem helyet foglaló lányt már sokadjára. Hihetetlen módon nem idegesített az állandó fecsegése, sőt! Minél többet meg szerettem volna róla tudni, bár egy kis hangocska a fejemben kitartóan ordította, hogy ez nem jó ötlet. Nem tehetek róla, hajtott a kíváncsiság. Ilyen vagyok.
- Valójában újságírónak tanulok. - Zavartan elmosolyodott, és arca egy enyhe piros árnyalatot vett fel.
- Tényleg? Az jó dolog, gondolom. Bár sok mindent nem tudok erről a szakmáról, csak mindig az idióta cikkek jutnak eszembe, amiket mostanában írnak rólunk - Kényszeredetten elmosolyodtam. Nem Clairet akartam megbántani, csak az igazat mondtam.
Nagyon idegesítő tud lenni, ha még arról is írnak, hogy szombaton a Mc'Donalds-ban milyen színű sapka volt rajtam...
- Vannak olyanok is, de persze én nem azok közé tartozom! - Hangja mentegetőzően és felháborodottan csengett, ahogy azonnal reagált kijelentésemre.
- Nem azt mondtam, hogy Te is olyan vagy. Csak, hogy általában az újságírók ilyenek. - Most az én hangomon hallatszott úgy, mintha mentegetőznék.
Úr isten, jól vagyok? Fél órája ismerem, és már iszom minden szavát. Hülye vagy, Horan.
- Az emberek szeretnek véleményt alkotni olyanokról, akiket nem ismernek.
- Ebben egyet kell, hogy értsek. Tudod, ez velünk is előfordul... - Sóhajtottam, ahogy belegondoltam pár dologba, aztán mintha megvilágosodtam volna; rájöttem, hogy mégsem vele kéne megbeszélnem mindent, hiszen nem ismerem.
- Valami baj van? - Aggódóan (?!) rám nézett, mire csak megráztam a fejem.

***

Szipogva tűrtem a fájdalmat, ahogyan a tű újra meg újra belemélyedt a bőrömbe. Eric - a tetováló srác - bocsánatkérően mosolygott, miközben a kért mintát varrta rám. Sejtettem, hogy nem lesz kellemes dolog, ezért is hívtam magammal Olit, de amikor először hozzám ért a tű, rájöttem, hogy nagyon fájdalmas órák elé nézünk.
Mielőtt beléptünk volna a szalonba, barátnőm még egyszer megkérdezte, hogy biztos vagyok-e abban, amire készülök, de sürgetően rászóltam, hogy addig menjünk be, amíg meg nem gondolom magam.
- Pillanatokon belül kész vagyunk, kitartás! - Eric aranyosan mosolygott, majd folytatta a kezem kínzását.
Amikor először megláttam, egyből elszállt minden bátorságom, de aztán kellemesen csalódtam: a zord külső egy igazán rendes fiút rejt. Jóval magasabb nálam, a teste minden négyzetcentiméterét valami figura díszíti. Az ajkában egy karika, de az arcába fésült, sötétbarna haja kisfiússá teszi az amúgy kemény vonásait.
Még mindig szipogva ugyan, de mosolyogva bólogattam, mikor...
- Végeztünk! - A fiú óvatosan törölgetni kezdte a maradék tintát és vért egy darab krémes vattával, majd a mellette lévő polchoz nyúlt. Kezében egy vékony fóliával és pár csík ragasztószalaggal fordult vissza hozzám, majd gyengéden leragasztotta a friss "sebet". - Ugye nem is fájt annyira!?
- A következőt jobban átgondolom! - Megkönnyebbülve elvigyorodtam, és ép kezemmel megtöröltem a szemeimet.
- Legközelebb is hozzám gyere! - kacsintott egyet. - Pár napig még hagyd rajta a fóliát, és itt egy kenőcs - Olivia kezébe nyomott egy kis tégelyt -, ezzel kenegesd, ameddig piros. Nem lesz semmi gáz, de ha mégis, itt a számom - majd még egy névjegykártyát is csúsztatott barátnőm kezébe.
- Köszönöm! Ha valami gáz lesz, majd csörgök! - Visszamosolyogtam, és a bankjegyet a kezébe nyomva kiléptünk az utcára.

 ***

Egy kávézóban ültünk. Szégyenletes módon, a reptérről egyenesen ide jöttünk egy taxival, és még arra sem vettem a fáradtságot, hogy hazamenjek először, és üdvözöljem a családomat. Majd kitalálok valamit.
Claire éppen a nagyszüleiről mesélt, akikhez érkezett, és jelen pillanatban a nagymamájánál tartott, akit elmondása szerint a legjobban szeret az egész világon.
- Annyira udvariatlan vagyok! Már vagy egy órája csak magamról beszélek, Te pedig türelmesen bólogatsz és mosolyogsz. - Szőke haját időközben egy laza kontyba fogta a feje tetején, és az asztalra könyökölve szugerált.
Valóban, mást sem csináltam, mint bólogattam, és a vicces momentumoknál őszintén nevettem. De jól esett ez az egész... Hogy valakit nem érdekel, hogy ki vagyok valójában. Vagyis, pontosan az, hogy úgy kezel, mint egy átlagos embert, és nem azt a Niall Horant látja bennem, aki egy híres banda egyik tagja. Ritkán van ilyen, sőt úgy is lehet mondani, hogy soha. Nem éreztem ilyet már nagyon régen. Csak... Lenivel.
E név gondolatára valamiféle izgatottság, és rajongás öntötte el az agyamat. A lány, aki őszintén kimondja, amit gondol, és nem köntörfalaz azért, mert én valaki vagyok. Az ő szemében mindannyian csak hétköznapi emberek vagyunk, és ezt mindannyian becsüljük benne.
- Hé Niall, hozzád beszélek! - Claire kapálózása rántott vissza a valóságba, ahogy kezeit a szemem előtt lóbálta.
- Bocsánat, kicsit elkalandoztam. - Mosolyogva ránéztem, de csak legyintett egyet. - Szerintem ideje lenne hazaindulnom, ha nem haragszol.
Haza kell mennem, most rögtön. A családom már nagyon vár, és... fel kell hívnom Lenit.

*** 

Anyát az infarktus kerülgette, amikor megmutattam neki újonnan szerzett tetoválásomat. Szerinte elég bénán fogok kinézni, ha majd annyi idős leszek, mint a nagymamám, és a kopott tetoválás ráncosodni kezd majd a kezemen. Meg sem próbáltam magyarázkodni - ez már megtörtént reggel, mikor közöltem, hová is megyek -, csak bólogatva tűrtem az anyáskodását, amit már annyira hiányoltam. Apa csak megrántotta a vállát, hogy neki mindegy.

Ebéd után újfent a laptopom előtt hasaltam, amin magam is meglepődtem, főleg amikor a twitter.com-ra kattintottam. Azt gondoltam magamban, hogy ezért ki kell nyírnom Oliviát - ő tehet róla, hogy már második napja az internet előtt töltök órákat, pedig eddig maximum egy héten egyszer kapcsoltam be a kis szürkét, és lehet, hogy ezzel még sokat is mondtam.

Nem hittem a szememnek. A követőim száma a 3000-et verdeste (!), és még a sokkhatás alatt visszagondoltam, hogy amikor a múlthéten néztem, valahogy 130 emberke körül mozgott - volt osztálytársak, lányok a suliból...
Aztán rájöttem, hogy valószínűleg amiatt a cikk miatt követnek ennyien, amit a napokban írtak rólam. Nem nehéz megtalálni a nevem alapján. Utálom az újságírókat!

Ha már itt voltam, rákerestem a fiúkra, és egy pár kattintással elkezdtem őket követni, bár szerintem feleslegesen, mert az elkövetkezendő időkben úgyis hamarabb fogom tudni mikor, hol és mit csinálnak, mint ahogy kiírnák a rajongóknak.

A második sokk akkor következett be, amikor az egyik - név szerint missNiallHoran - kitartó lány, aki már teleírta a falamat, egy cikket csatolt állapota mellé, mindezt nekem címezve. Kíváncsian kattintottam a megadott linkre, de amit ott találtam, arra késztetett, hogy levegőt is elfelejtsek venni.
Figyelmesen még egyszer átolvastam a bejegyzést, de az csak nem változott semmit.  

 

Niall Horan új barátnője?

A szőke bandatagot néhány perccel ezelőtt kapták lencsevégre, amint oldalán egy igazán csinos, szőke hajú lánnyal cseveg egy kis eldugott ír kávézóban.
Ki ez a lány? És mi köze van a fiúhoz?

Laptopom tetejét nagy lendülettel csaptam le, és a cigisdobozzal a kezemben vágtattam le az emeletről, miközben a telefont a fülemhez tartottam. Mielőtt még meggondolhattam volna magam, a telefon nem csöngött tovább, helyét egy álmos hang vette át.
- Igen?
- Zayn, beszélhetnénk?