2012. június 25., hétfő

#letNiallsing !

Sziasztok!

Nem, még mindig nem részt hoztam, szidom is magam érte rendesen, de annyira nem sikerül megírnom. Ami nem azt jelenti, hogy szünet lesz vagy abbahagyom, mert ma este nekiállok írni, csak valahogy elhanyagoltam mostanában a blogot, és bepunnyadtam, és nehéz visszarázódni. De ígérem, most már sietni fogok!

Nem tudom, Ti mennyire vagytok tisztában a mostanában keringő pletykákkal - miszerint, Niallt szépen lassan ki akarják iktatni a bandából -, de engem ez borzasztóan felháborít. Azt sem tudom, hogy ez mennyire igaz, de ha egyszer már ennyien beszélnek róla, csak van valami valóság alapja, nem?

Most például ezt olvastam: 

"Napjaink egyik leghíresebb együttesének egyre jobban megy a szekere, folyamatosan turnéznak, rekordokat döntögetnek, és 2014-ig teljesen be vannak táblázva. Ám a sok siker mellett előbukkant egy probléma, amely feszültséget okoz a csapatban. 

A One Direction menedzsmentje egyre inkább feni a fogát Niall Horanre, folyamatosan azon dolgoznak, hogy kevesebbet kelljen nyilvánosság előtt szerepelnie. Eleinte csak olyan apróbb dolgokkal próbálkoztak, hogy lehalkították a mikrofonját, ám ezúttal már sokkal többről van szó, így van ok az aggodalomra. Legújabb terveik között az szerepel, hogy a fiú ne énekeljen, hanem gitárral kísérje a koncerteket.

Természetesen nem szabad elsőre hinni a pletykáknak, de annyi biztos, a többi bandatag nem fogja veszni hagyni a szőke szépfiút, minden erejükkel azon vannak, hogy megvédjék. A fentebb említett mikrofonos esetet végül úgy oldották meg, hogy a banda frontembere, Harry Styles kicserélte Niallal a mikrofont, valamint mikor a vezetőség olyan javaslatot tett, hogy egyik dalukban ne énekeljen a fiú, hanem csak gitározzon, Louis Tomlinson kijelentette, hogy akkor ő sem fog énekelni.

A rajongók sem ülnek a babérjaikon, rögtön akcióba léptek. A szépfiú megmentését Twitteren szorgalmazzák, ahol a #letniallsing címkét próbálják világtrenddé tenni, hogy felfigyeljen a vezetőség."

Szóval, igazából, ez amolyan "felháborodás-bejegyzés", mert szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki ha teheti, nem fogja engedni, hogy Niallt kiszedjék a One Directionből... mert nélküle nem lenne ugyan az, de ezt jól tudja mindenki. 
 
És mint írtam, nem tudom mi igaz ebből, de szégyelje magát, aki azt mondja, hogy nem kéne énekelnie, mert nincs hangja! Mert most semmi rosszindulat, de ha már valakit annyira ki akarnak túrni onnan (HANG ALAPJÁN), akkor egyértelműen Louisra szavaznék, mert ha már ott tartunk, neki egyáltalán nem tetszik a hangja. És ezt most nem azért írom, hogy magamra haragítsam a Louis-fanokat, de a süket is hallja, hogy Niallnek sokkal jobb hangja van, és több mindent ki tud énekelni, ellentétben a másik fiúval. 
 
Nincs semmi bajom Louisval sem, sőt azt akarom, hogy ugyanolyan felállásban maradjanak, mint ahogyan anno elindultak,  de nekem ez a véleményem...
 
Tudom azt is, hogy ezzel a bejegyzéssel nem váltom meg a világot, és ha ez az egész igaz, nem változtatok rajta, de jól esik leírni, és ha már egy kicsit is tettem azért, hogy Niall maradjon, akkor nagyon büszke leszek magamra. 
És bocsánat, hogy ilyen hosszú voltam, de eléggé felhúzott a dolog!

xx, Sophie

4 megjegyzés:

  1. Szia Sophie!
    Jöttem téged megnyugtatni. Én is pár napja kampányoltam Niallért, mint kiderült feleslegesen... Louis nyilatkozta, hogy kamu az egész. Nem véletlenül nem foglalkoztak a trendekkel twitteren, hisz napokig volt trend a #LetNiallSing és mindenkit megnyugtatott, hogy Niall továbbra is fog énekelni, szóval nem kell kétségbeesni... (mondja az aki a legjobban beparázott :D) A starytis cikkhez meg annyit fűznék hozzá, hogy frontember? Harry Styles? Nem úgy volt, hogy mindenki egyenrangú? Az ilyenektől ki tudok akadni... Szeretem amikor az 1D-t úgy emlegetik, mint Harry bandája, csak mert ő találta ki a nevét, meg neki van a legtöbb rajongója... Amikor először olvasta a cikket akkor is felhúztam magam... :@ Bocsi, hogy itt regélek... Pedig csak megnyugtatni akarok mindenkit :D
    Nah nem is írok többet, mert kisregény lesz. A legfontosabb, hogy Niall nincs veszélyben!!! Ezentúl is énekelni fog (:

    xx Caroline

    VálaszTörlés
  2. Szia Caroline!

    Lehet, hogy nem igaz, és akkoris de muszáj voltam leírni, mert annyira felhúztam magam :D És amúgy már nem egyszer lehetett azt is olvasni, hogy Harryt akarják frontembernek rakni. Mindegy, szerintem ez a bejegyzés kell ide, legalább látják az emberek, hogy kitartunk mellette ;)

    xx, Sophie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van, csak meg akartalak nyugtatni (: Én sem töröltem a bejegyzést egyik blogomról sem :D

      xx Caroline

      Törlés
  3. Azt mondják igaz.:o És Niall reagált a trendekre.. legalábbis én azt olvastam. Egyébként most Magyar Directioner forradalom van. "Akinek van twitterje, tweetelje: #HungaryNeeds1D (akinek nincs csináljon és úgy.) Adjátok tovább minden Directioner ismerősötöknek. Elérhetünk dolgokat ha összefogunk. Ha van blogod tedd ki oda is ezt." Nem ma. Ma az EB miatt tuti nem menne.. de a közeljövőben.. pl.. hnap.

    VálaszTörlés